Sajtóközlemények

Az agrárium stratégiai jelentőségű ágazat, amely biztos pályát kínál!

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) most indult őszi pályaorientációs programsorozata keretében országszerte népszerűsíti az agrárszakképzést.
A kamara – partnerei segítségével – több mint négyezer általános iskolásnak, illetve szüleiknek mutatja meg 26 agrárszakma lehetőségeit.

A NAK a mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmák, szakmairányok népszerűsítését,
a pályaválasztó fiatalok és szüleik tájékoztatását, valamint az agrárszakképző intézményekbe beiskolázás elősegítését kiemelt feladatának tekinti. A nyáron zajlott „Szakmakóstoló” programhetek keretében – 19 agrárszakképző intézményben,
56 agrárvállalkozást is bevonva – 380 általános iskolás kapott interaktív betekintési lehetőséget az agrárszakmák rejtelmeibe.

Az érdeklődők ezt követően sem maradnak információ nélkül a pályaválasztással kapcsolatban. A kamara – az agrárszakképzési intézmények, valamint a mezőgazdasági gépész és mezőgazdasági gépésztechnikus szakmák esetében a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége közreműködésével – 2023 őszén ismét megszervezi őszi pályaorientációs programsorozatát, mely minden vármegyében tovább népszerűsíti az agrárszakképzést a 6-7-8. osztályos általános iskolai tanulók, valamint szüleik körében.

Az őszi programsorozat keretében 2023. szeptember 18. és november 24. között 85 alkalommal összesen mintegy 4400 résztvevő (általános iskolai tanuló, szülő, pedagógus) kaphat betekintést 52 agárszakképző intézmény, valamint 60 gazdálkodó életébe.
A programnapok során elsősorban, de nem kizárólagosan az agrárszakképzésben érintett AM-fenntartású középiskolák és tangazdaságaik, a duális képzésben részt vevő gazdaságok és élelmiszeripari üzemek látogatása, valamint az agrárszakmák bemutatása valósul meg. A programok iránt érdeklődő pályaválasztás előtt álló tanulók számára a szakmai napok alkalmával lehetőség nyílik a munkafolyamatokba való tényleges bekapcsolódásra, szakmai tevékenységek megismerésére, annak érdekében, hogy szakma-
és intézményválasztásuk tudatos döntés legyen. A programok megvalósításánál fontos szempont, hogy élményalapú, tevékeny és cselekedtető formában ismertessük meg
a résztvevőkkel a szakmajegyzék szerinti agrárszakmákat, szakmairányokat.

Az érdeklődő tanulók, szüleik és a kísérő pedagógusok a programsorozat keretében az élelmiszeripar, a környezetvédelem és vízügy, valamint a mezőgazdaság és erdészet ágazat 26 agrárszakmájával, szakmairányával ismerkedhetnek meg.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám