`

A legszebb birtok díjat elnyert Bold Agro Kft. több mint 5 milliárd forintos árbevételével a 130. legnagyobb hazai vállalkozás. A győztes bemutatta székhelyét és tevékenységét: fő ágazatainak egyedülálló szimbiózisát hozta létre.


A Hajdú-Bihar megyei Derecskén működő Bold Agro Kft. lett Magyarország legszebb birtoka 2019-ben, az 1990-ben alapított családi vállalkozást szerdán mutatták be a sajtónak. Jakab István, a verseny védnöke, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége elnöke a nyertes gazdaság méltatásakor azt mondta, a magyar vidék az egészséges élelmiszer-termelés alapja, a nyugodt élet biztosítéka, a természetet szerető, alkotó ember igazi otthona, ahol jó élni.
– Ahhoz, hogy a 21. században a tudás, a technológia a hétköznapokban is polgárjogot nyerjen, szükség van az ilyen versenyekre annak érdekében, hogy megmutassák a vidéki értékeket és követendő példát állítsanak generációk elé – tette hozzá.

A gyümölcstermesztéssel és -feldolgozással, szántóföldi növénytermesztéssel, sertéstartással és vendéglátással foglalkozó derecskei gazdaság 60 hazai cég közül szerezte meg a Magyarország legszebb birtoka címet, a gyümölcstermesztési birtok kategória győztese lett.
– A közönségszavazatok alapján is a legszebb birtok lett – mondta a birtokbejárással egybekötött sajtótájékoztatón Mátrai Zoltán, a verseny főszervezője.

A győztes birtok

 

A zsűri értékelése szerint a verseny abszolút győztese, a derecskei Bold Agro Kft. fő ágazatainak „Magyarországon egyedülálló szimbiózisát hozta létre, amely jelentős mértékben segíti a környezetterhelés csökkentését és az ökológiai lábnyom minimalizálását". A birtokot bemutató Szabó Viktor ügyvezető elmondta: az 1990-ben alapított, 100 százalékban magyar családi tulajdonban lévő Bold Agro Kft. több mint 5 milliárd forintos árbevételével a 130. legnagyobb hazai vállalkozás. A 140 állandó és 150 idényjellegű munkatársat foglalkoztató cégcsoport Hajdú-Bihar megye legjelentősebb munkaadói közé tartozik. Két fő üzletága van: a jelenleg évi 110 ezer sertés értékesítése mellett 1500 hektáron növény-, valamint 180 hektáron alma- és meggytermesztéssel foglalkozik.
– E két üzletág szervesen összekapcsolódik, ugyanis a sertések számára szükséges takarmány jelentős részét házon belül állítjuk elő, míg a növények számára fontos tápanyagokat sertés-hígtrágyával pótoljuk, így csökkentve minimálisra a inputanyag-ellátást. Az évi 5 ezer tonna alma értékesítése mellett félmillió liter, Dér Juice márkanév alatt forgalmazott, prémium gyümölcslevet állítunk elő – ismertette Szabó Viktor. – A cégcsoport két főtevékenységét egészíti ki a Derecskén megtalálható központi birtokon létrehozott Almavirág Étterem és rendezvényház, amelyben elsősorban házon belül megtermelt nyersanyagokat (sertéshús-készítményeket és gyümölcsöket) kínálunk.

Szabó Viktor a díjjal

 

A Bold Agro Kft. 2018 és 2020 között összesen 4,5 milliárd forint értékű fejlesztést valósít meg Derecskén. Szabó Viktor kitért arra, hogy egyedülálló kertpedagógiai programjuk keretében évente 10 ezer kisiskolás számára nyújtanak izgalmas betekintést a felelős kertművelésbe, a diákok így eredeti környezetükben ismerkedhetnek meg a gyümölcsökkel és a kertben folyó munkálatokkal. Az iskolagyümölcs program keretében pedig jelenleg már több mint 23 ezer gyermek fogyasztja a derecskei kert gyümölcseit.

 


Újabb utat fejlesztettek a VP forrásaiból

A vidékfejlesztés, a vidéki térségek felzárkóztatása kiemelt fontosságú a kormány politikájában. Jelentős eredmény, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében a 2020-ig tartó uniós támogatási időszakban jelentős forrás jut mind a helyi infrastruktúrák, mind pedig a lakosság számára elérhető szolgáltatások fejlesztésére is – mondta Kis Miklós Zsolt, az AM vidékfejlesztésért felelős államtitkára a hajdúnánási külterületi út szerdai ünnepélyes átadóján. Hangsúlyozta: a támogatás segítségével Hajdúnánásnak lehetősége nyílt arra, hogy erősítse a gazdálkodói környezetét, és a település összetartó közössége számára élhető környezetet biztosítson, nem utolsó sorban az utak karbantartásához szükséges gépek beszerzésére is lehetőséget adjon. Az érintett útszakasz felújításához és a gépbeszerzéshez a Vidékfejlesztési Program mintegy 110 millió forintos támogatást nyújtott, amely a teljes beruházási költség 85%-át teszi ki. Kis Miklós Zsolt kiemelte, hogy a külterületi helyi közutak megújítására, illetve az önkormányzati utak karbantartásához szükséges gépek beszerzésére az irányító hatóság országos szinten eddig több mint 46 milliárd forint értékben, közel 900 önkormányzatot támogatott. Ennek köszönhetően a karbantartó gépek beszerzése mellett, várhatóan mintegy négyezer kilométer külterületi földút, valamint szilárdburkolatú út kerül kiépítésre és felújításra Magyarországon. (AM Sajtóiroda)



(MTI) (fotó: MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám