`

A kategória-győztesek között helyszíni szavazással 2019-ben Magyarország Legszebb Birtoka, vagyis az abszolút győztes a BoldAgro Kft. lett!


Az Agrotrend csoport kiemelt céljának tartja a mezőgazdaság értékes szereplőinek kiemelését, a mezőgazdaság jelentőségének hangsúlyozását, a gazdászélet szépségeinek megismertetését. Ezt a célt szolgálja a harmadik alkalommal kiírt nagydíj, a Magyarország Legszebb Birtoka 2019 verseny is, melynek díjkiosztó gálaestjét augusztus 31-én tartották Siófokon a Hotel Azúrban.

Az esemény kezdetén Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke, a Magyarország Legszebb Birtoka-díj fővédnöke videóüzenetben köszöntötte a megjelenteket. A fővédnök meggyőződése szerint minden olyan kezdeményezés támogatást érdemel, amely felhívja a figyelmet a mezőgazdasági tevékenység jelentőségére, fontosságára, a vidéken végzett munka eredményeire.
– A magyar gazdálkodók nélkülözhetetlen munkáját nem elég megbecsülnünk, meg is kell mutatnunk a társadalom egészének! Ebben segít a Magyarország Legszebb Birtoka-díj, mely immár hagyománnyá nőtte ki magát. Ez a kitüntetés felhívja az ország figyelmét a kitüntetettekre, méltó helyre emeli az agrárium rangját, miközben új lehetőségeket nyit meg előttük, hogy még többen megismerhessék őket, hiszen példaképekre, motiváló mintákra mindenkinek szüksége van – mondta Nagy István miniszter, az agrártárca vezetője, Az Év Agrárembere-díj fővédnöke.

Bertrand Woirhaye, a főtámogató Groupama Biztosító vezérigazgatója filozófiája szerint kötelességük az ilyen jellegű események támogatása, amelyet büszkén vállalnak. Hozzátette, a Groupama Biztosító küldetésének tartja, hogy tegyen a mezőgazdaság biztonságáért, ezért tudták, hogy idén is főtámogatóként kell részt venniük abban a nemes versengésben.
– Az agrárium lelke a gondos gazda, s ez a lélek bizony a birtokban ölt testet és válik alkotó erővé. Alkotásról beszél, hiszen meggyőződése, hogy a magyar agráriumban nem csupán termékek, hanem értékek születnek – mondta köszöntőjében Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója, az Év Agrárembere-díj védnöke és zsűrijének elnöke.

A Magyarország Legszebb Birtoka-díj során idén is az ország minden tájáról jelöltek birtokokat a díjra hét különböző kategóriában. Huszonegy birtokon járt a szakmai zsűri.

A Magyarország Legszebb Birtoka 2019-díj kategória-győztesei:
Állattenyésztő-birtok kategória - Baromfi Coop Kft.
Gyümölcstermesztő-birtok kategória - BoldAgro Kft.
Kertészet kategória - Hegede Kft.
Családi gazdaság kategória - Mozsi Major
Precíziós gazdálkodás kategória - Balogh Farm Tépe Kft.
Szántóföldi Növénytermesztő Birtok kategória - Béke Mezőgazdasági Kft.
Szőlészet-borászat kategória - Szent Donát Borászat
A közönségdíjas: BoldAgro Kft.
Az Erste Bank különdíjasa: a Hódagro Kft.
A média különdíjat a Fekete Lovasfarm kapta.

A kategória-győztesek között helyszíni szavazással 2019-ben Magyarország Legszebb Birtoka, vagyis az abszolút győztes a BoldAgro Kft. lett!
Madárcsicsergés, 1400 odú, gyümölcsös konténerekből összeálló „kisvasút”, néprajzi időutazás és interaktív kalandok fogadják azokat, akik vendégként térnek be a Boldagro Kft. derecskei nyitott kertjébe. Közép-Európa egyedülálló okoskertjében 110 hektáros alma- és 80 hektáros meggyültetvény található, ahol az érintetlen természet jellegét, atmoszféráját a birtok több pontján is meghagyták, miközben itt európai színvonalú gyümölcstermesztés és -feldolgozás zajlik. Az integrált növénytermesztésnek a fajtaválasztás ugyanúgy része, mint a talajpihentetés, a precízió, a jégháló vagy a jégágyú is. A 30 éves, teljes egészében családi tulajdonú Boldagro mezőgazdasági tevékenységébe a gyümölcstermesztésen kívül 1500 hektáros szántóföldi növénytermesztés és egy 3300 kocás modern sertéstelep is hozzátartozik, az így megtermett élelmiszerek népszerűsítéséről pedig a saját éttermük és világbajnok aranyérmes mesterszakácsuk gondoskodik.

 


A legszebb agráros hölgy

Az Agrárvilág Szépe 2019 verseny a Magyarország Legszebb Birtoka-díj ünnepségen belül zajlott augusztus 31-én. A hölgyeket estélyi ruhában, valamint alkalmi viseletben, ún. infinity dressben csodálhatta meg az agrárvilág közönsége, akiket tovább nyűgözte a versenyzők bemutatkozása. Megismerhették a lányok mezőgazdasági tevékenységüket, az ehhez szorosan kapcsolódó életüket és szót ejtettek jövőképükről is, amelyek kivétel nélkül motiválóan hatottak a jövő generáció számára is. A zsűri egyértelmű döntése alapján Szebenyinszki Georgina lett az Agrárvilág Szépe 2019 királynője, két udvarhölgye pedig Törös Ramóna és Varga Réka.



(forrás: Agrotrend)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám