Jogszabályi összefoglaló

Megjelent a BIZOTTSÁG (EU) 2021/382 RENDELETE az élelmiszer-higiéniáról szóló 852/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet mellékleteinek az élelmiszer-allergének kezelése, az élelmiszer-újraelosztás és az élelmiszer-biztonsági kultúra tekintetében történő módosításáról.

A 852/2004/EK rendelet általános élelmiszer-higiéniai szabályokat állapít meg az élelmiszer-vállalkozók számára, figyelembe véve azt az elvet, hogy a teljes élelmiszerláncban biztosítani kell az élelmiszer-biztonságot, kezdve az elsődleges termeléssel. Az élelmiszer-vállalkozóknak ezért meg kell felelniük az említett rendelet I. és II. mellékletében megállapított általános higiéniai rendelkezéseknek.

2020 szeptemberében a Codex Alimentarius Főbizottság az élelmiszer-allergének kezelésére vonatkozó magatartási kódexet (CXC 80-2020) fogadott el, amely ajánlásokat tartalmaz az élelmiszer- allergéneknek az élelmiszerláncban alkalmazott csökkentésére vonatkozóan. A globális szabvány elfogadására, valamint a fogyasztók és a kereskedelmi partnerek azon elvárásaira való tekintettel, hogy az EU-ban előállított élelmiszerek megfeleljenek az említett szabványnak, olyan követelményeket kell előírni, amelyek az allergiát vagy intoleranciát okozó anyagoknak az élelmiszerek betakarításához, szállításához vagy tárolásához használt berendezésekben, szállítóeszközökben és/vagy tartályokban való előfordulásának megelőzése vagy korlátozása érdekében helyes higiéniai gyakorlatokat vezetnek be. Mivel az élelmiszerek mind az elsődleges termelés szintjén, mind pedig az e termelést követő szakaszokban is szennyeződhetnek, a 852/2004/EK rendelet I. és II. mellékletét is módosítani kell.

Az emberi fogyasztásra szánt élelmiszer-többlet újraelosztása – különösen élelmiszer-adományozás révén, amennyiben az biztonságosan megoldható – biztosítja az ehető élelmiszerforrások lehető legnagyobb értékű felhasználását és egyben megelőzi az élelmiszer-pazarlást. Az élelmiszer-adományozás azonban számos új élelmiszer-biztonsági kihívást jelent kiskereskedelmi szinten, ezért az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság további általános higiéniai követelményeket javasol. Ennek megfelelően bizonyos követelményeket kell megállapítani az élelmiszerek újraelosztásának előmozdítása és megkönnyítése érdekében, ugyanakkor garantálni kell azok biztonságosságát a fogyasztók számára.

Továbbá 2020 szeptemberében a Codex Alimentarius Főbizottság elfogadta az élelmiszer-higiénia általános elveire vonatkozó globális szabványának (CXC 1-1969) felülvizsgálatát. A szabvány általános elvként bevezeti az „élelmiszer-biztonsági kultúra” fogalmát, amely előmozdítja az élelmiszer- biztonságot azáltal, hogy növeli a tudatosságot és javítja a munkavállalók magatartását az élelmiszer-ipari létesítményekben. Ezért a 852/2004/EK rendeletnek élelmiszer-biztonsági kultúrára vonatkozó általános követelményeket is tartalmaznia kell, így a rendelet II. melléklete kiegészül az Élelmiszer-újraelosztás, valamint az Élelmiszer-biztonsági kultúra fejezetekkel.

A 852/2004/EK rendelet I. és II. melléklete e rendelet mellékletének megfelelően módosul.

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését (2021. március 3.) követő huszadik napon lép hatályba.

 

NAK/Szőke Rita

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám