Jogszabályi összefoglaló

Utolsó frissítés: 2021. március 17.

2021. március elsejével megváltoztak a gazdasági, illetve üzleti célú utazásra, a Magyarország területére történő belépésre vonatkozó rendelkezések mind a magyar, mind pedig a nem magyar állampolgárok esetében.

A Magyar Közlönyben megjelent 88/2021. (II. 27.) rendelet módosította a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) rendeletet. A korábbi rendelet azon része módosult, amely a gazdasági, illetve üzleti célú utazások esetén az országba történő belépéskor, visszatéréskor elrendelt 10 napos karantén alól mentesítette a magyar, illetve nem magyar állampolgárokat.

Az Európai Unió tag- vagy tagjelölt államai, az Európai Gazdasági Térség vagy azzal azonos jogállású államok, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága irányából továbbra is karanténmentesen léphetnek be azok a magyar állampolgárok, akik hitelt érdemlően igazolják, hogy a kiutazás célja gazdasági vagy üzleti célú tevékenység volt. Ezen területek állampolgára, vagy 90 napot meghaladó tartózkodásra jogosult személy szintén korlátozás nélkül léphet be Magyarország területére, ha gazdasági vagy üzleti célból érkezik és hitelt érdemlően igazolja.

A fent felsorolt területeken kívüli országok tekintetében a külügyminiszter a belügyminiszterrel egyetértésben állapítja meg azokat az államokat, ahonnan érkezve megmarad a gazdasági vagy üzleti célú utazók mentessége a karantén alól.

A következő államok tartoznak ebbe a körbe (a lista frissül):

4/2021. (III. 1.) KKM rendelet

Amerikai Egyesült Államok, Bahrein, Egyesült Arab Emírségek, India, Indonézia, Izrael, Japán, Kína, Koreai Köztársaság, Oroszország, Szingapúr, Törökország, Ukrajna

5/2021 (III. 2.) KKM rendelet 

Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán

 6/2021. (III. 12.) KKM rendelet

Georgia

 Amelyik ország ezen a listán nem szerepel, az onnan érkezőkre ugyanúgy vonatkozik majd a tíz napos karantén.

A Magyarországra történő belépéskor, visszautazáskor hitelt érdemlően igazolni kell az utazás üzleti célját. Amennyiben az utazási indok igazolásának hitelességével kapcsolatban a belépéskor kétség merül fel, a magyar és a nem magyar állampolgárok esetében is a személyi forgalomba történő belépésére vonatkozó szabályok lépnek érvénybe.

 

(NAK/Polczer Katalin)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám