Országos hírek

Teljes mellszélességgel támogatja az agrártárca a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magosz által indított aláírásgyűjtést az uniós agrárforrások szintjének megőrzéséért, ennek érdekében egy országjárás is kezdődik - mondta Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatón.


A miniszter kiemelte, hogy az Európai Bizottság 2020 után számottevően csökkentené a Közös Agrárpolitika (KAP) költségvetését. A szűkebb forrásokkal többek között meggátolnák az ágazat fejlődését, nehéz helyzetbe kerülne a vidéken élők megélhetése is. Ez teljesen elfogadhatatlan, mivel nemcsak az ágazat, hanem az egész ország jövőjét hátrányos érintené. Nagy István szerint a KAP mérséklése azért sem megoldás, mert a magyar gazdálkodók jövedelmi helyzete már most sem kielégítő, az Európai Unió ráadásul egyre komolyabb elvárásokat támaszt a környezeti fenntarthatóság javítása, illetve a klímaváltozás hatásainak mérséklése érdekében.

- Ha ez nem lenne elég: a brüsszeli bürokraták az agráriumból elvont összegeket a migránsok letelepedésének elősegítése, illetve a bevándorlók okozta válsághelyzetek kezelésére kívánják felhasználni" - jegyezte meg.

 

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott; Nagy István agrárminiszter; Győrffy Balázs, a NAK elnöke; Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke 


Kifejtette, hogy az új, 2020 utáni KAP tervezésekor ismét felmerült a migráció kérdése. A tavaly májusban megjelent uniós költségvetés-tervezet kilátásba helyezte a terület külön büdzséből támogatását, a KAP költségvetésének csökkentése mellett. Ezáltal a KAP-ból elvont támogatásokkal a migránsok letelepedését és vidéki közösségekbe integrációját segítenék elő. Amennyiben ezek az intézkedések megvalósulnak, illetve az új költségvetés-tervezetet is elfogadják, a magyar gazdák jelentős európai uniós forrásoktól eshetnek el. A miniszter reméli, hogy egy bevándorlásellenes többségű parlament dönthet majd a vidék jövőjéről. Arra buzdít minden magyar állampolgárt, hogy akár online, a www.peticioamagyargazdakert.hu oldalon, akár a falugazdászoknál vagy a NAK megyei igazgatóságain elérhető íveken, támogassák aláírásukkal a kezdeményezést - tette hozzá.

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy Magyarországon közel 500 ezer gazda tevékenykedik, az agrárium magyar családok megélhetését biztosítja. Álláspontja szerint az Európai Bizottság agráriumra fordítható fejlesztési forrásokkal kapcsolatos terve felháborító, szakmaiatlan és elfogadhatatlan. Üdvözölve a Magosz és a NAK által indított civil kezdeményezést, elmondta, hogy az aláírásgyűjtés nemcsak a hazai gazdákról és földről szól, hanem minden magyarról. A petíciót bárki aláírhatja, aki szerint rossz irány az, amit a brüsszeli bürokrácia kitalált, miszerint az agrárfejlesztésekre fordítható pénz nagy részét át kívánják csoportosítani a migráció kezelésére, támogatására. Az európai parlamenti választásnak az is tétje, hogy védjék meg a magyar gazdákat.

Győrffy Balázs elmondta, hogy a petíciót hétfő estig több mint tízezren írták már alá. A NAK elnöke emlékeztetett rá: a KAP teljes költségvetésének mintegy 20-25 százalékát akarják elvonni.

 

(Kép és szöveg: MTI)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám