Országos hírek

Minden technológiai innováció értéke abban nyilvánul meg, hogy mi hasznosul belőle a gyakorlatban.

A PREGA 2023 – Precíziós Gazdálkodási és Agrárinformatikai Konferencia és Kiállítás résztvevői választ kaphatnak arra, hogy milyen stratégiák mentén érdemes fejleszteniük saját gazdaságukat. A két napos agrárdigitalizációs rendezvény megújult programmal, még több gazdálkodói tapasztalattal, egyedülálló networking lehetőséggel és most először önálló workshop-délutánnal jelentkezik 2023-ban.

Kedvezményes jegyek elérhetők a PREGA.hu oldalon.

 

Kiemelt nemzetközi előadók:

A világon elsőként, az angliai Harper Adams Egyetem mérnöki stábjának tagjai olyan kísérletsorozatot indítottak el, amely során emberi kéz érintése nélkül, távirányítással zajlik a gabonatermesztés.

A 2023-as PREGA Konferencián a projekt vezetője, Kit Franklin, az angliai Harper Adams Egyetem adjunktusa fogja beavatni a részletekbe a rendezvény résztvevőit, beszélni fog a farm felépítéséről, beavat a működtetés részleteibe és ismerteti a projekt eddigi eredményeit.

Kit Franklin, a Hands Free Hectar projekt vezetője – Fotó: digitalag.events

2023-ban a Nemzetközi Precíziós Mezőgazdasági Társaság (ISPA) elnöke is előadást tart a PREGA Konferencián. A nemzetközi szakmai közönség által elismert John P. Fulton egyesületi tisztsége mellett a The Ohio State University professzora. Szakterületei: gépautomatizálás és a tápanyag-kijuttatás technológia. John Fulton "Nitrogéngazdálkodás és változtatható vetőmagmennyiség: szükséges adatok a sikeres gazdálkodáshoz" címmel tart előadást a konferencia első napján.

John P. Fulton, a Nemzetközi Precíziós Gazdálkodási Egyesület (ISPA) elnöke – Fotó: www.ispag.org

Kihívásokból jutott idén nem kevés, de válaszokból is akad elég

Az idei év kihívásai, az aszálykár, magas műtrágyaárak, hektikus terményárak, magas infláció és  kamatkörnyezet, akadozó ellátási láncok új elvárásokat támasztanak a gazdálkodásban is. A konferencián tájékozódhat arról, hogy milyen új technológiai, finanszírozási és támogatási lehetőségek adhatnak választ a kérdésekre, és tehetik kevésbé bizonytalanná a gazdálkodást.

 

Precíziós tudás kezdőknek és haladóknak: fókuszban a 2030-ra kitűzött fenntarthatósági célok és az új KAP

A szakmai program összeállítása során az Agroinform célja, hogy azok a gazdálkodók, agrárvállalkozók is új információt kapjanak, akik már évek óta alkalmaznak digitális megoldásokat, és azok is, akik most ismerkednek a precíziós gazdálkodással és az agrárdigitalizáció további területeivel.

A 2022-ben megrendezett PREGA-n dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára mondott köszöntőt – Fotó: Agroinform

A konferencia azoknak az agrárvállalkozásoknak szól, akik a precíziós pályázat keretein belül vagy attól függetlenül fejlesztenek, beruházásokat terveznek az előrelépéshez.

A gazdálkodói tapasztalatok kiemelt helyet kapnak a programban, mivel minden technológiai innováció értéke abban nyilvánul meg, hogy mi hasznosul belőle a gyakorlatban. Precíziós sikertörténetek címmel önálló szekció indul, ahol gazdálkodók osztják meg több éves tapasztalataikat, és bemutatják a gyakorlatban már működő fejlesztéseiket.

Milyen további újdonságok lesznek a 2023-as PREGA konferencián?

●      Új, extra, kedvezményes jegyárak!

●      Nyomtatott kiadvány helyett PREGA mobil applikáció segít eligazodni a helyszínen.

●      Gyakorlati tudásmegosztás workshop-ok formában is.

●      Nagyobb kiállítói és előadói terek.

●      Kibővül a tematika az új KAP magyar gazdákat érintő legfontosabb tudnivalóival.

Programterv:

0. nap

●      PREGA workshop-délután (külön jelentkezéssel)

1. nap:

●      Szántóföld szekciók:

  • Talajérték és menedzsment zónák vetéstechnológia
  • Farmmenedzsment és finanszírozás
  • Drónok és műholdak

●      Állattenyésztés szekció

● Digitális élelmiszeripar szekció

●      AgrárAdatTér szekció

●      Agrár – adat – tudomány szekció

●      PREGA EST: jótékonysági gyűjtéssel, stand-up comedy műsorral és állófogadással

2. nap:

●      Szántóföld szekciók:

  •   Növényvédelem és öntözés
  •   Precíziós sikertörténetek

●      Élelmiszeripar – DÉS

●      Gyümölcstermesztés szekció

●      Zöldségtermesztés szekció

A PREGA konferencia szervezőinek célja, hogy minden egy helyen megtalálható legyen ahhoz, hogy hasznot húzzon az agrárium a digitális forradalomból. A fotón Dr. Mesterházi Péter Ákos, az Axiál Kft. precíziós gazdálkodási csoportvezetője a vállalat standján mutatja be az elérhető precíziós megoldásokat. Az Axiál Kft. a PREGA 2015-ös indulása óta főtámogatóként jelenik meg a rendezvényen – Fotó: Agroinform

Ami változatlan:

●      Közel 70 szakmai előadás: gyakorlati tapasztalatok, értékes, személyesen átadott szakmai tudás

●      Szekciószervezőkkel egyeztetett, gyakorlatban hasznosítható előadások

●      2 napos program

●      Networking Magyarország vezető agrárdigitalizációs szakembereivel

●      Exkluzív, az ország minden részéről jól megközelíthető helyszín az M0 mellett

●      A kiállítás és konferencia mellett Közép-Európa egyik legnagyobb wellness komplexum szolgáltatásai is elérhetőek

●      Kiváló minőségű catering az étteremben és a kávé szünetekben

●      Prémium autómárkák tesztautóinak bemutatója

●      Ingyenes parkolás, közvetlenül a komplexum mellett

●      Networking és party: stand-up comedy est, borkóstolóval, ízletes vacsorával, DJ-vel, jótékonysági programmal

Időpont és helyszín

●      2023. február 8-9.

●      Budapest, Aquaworld Resort, Közép-Európa egyik top wellness helyszíne és konferencia központja

Traktoróriás az Aquaworld Resort előtt. A John Deere hivatalos forgalmazója, a KITE Zrt. idén májusban mint a PREGA Kiemelt Szakmai Partnere ismertette a PGR rendszer újdonságait – Fotó: Agroinform

 

Csatlakozzon Ön is az év agrárdigitalizációs eseményéhez!
Folyamatosan frissülő program,  kedvezményes jegy információk: www.prega.hu

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

 
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám