Országos hírek

Ismét nehéz év előtt állnak a magyar gazdák, de bízhatnak a kiszámítható agrártámogatási rendszerben idén is – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Nagy István agrárminiszter. Jakab István, a MAGOSZ elnöke hozzátette: a KAP-hoz kapcsolódó végrehajtási rendeletekről napokon belül megkezdődhet a társadalmi egyeztetés.

Nagy István a legfontosabb feladatok egyikének az új agrártámogatási rendszer elindítását nevezte. A pályázatoknak saját honlapjuk lesz, az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakemberei pedig már el is kezdték az országjárást, hogy bemutassák a pályázati lehetőségeket és feltételeket. A piaci nehézségek miatt a tervezhetőség különösen fontos, a termelők számíthatnak a kormány segítségére - hangsúlyozta.

A tárcavezető szerint a 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika (KAP) a tervek megvalósításának időszakát hozhatja el, uniós és költségvetési forrásai történelmi lehetőséget jelentenek a magyar mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak. A tavasszal benyújtható egységes kérelmekkel öt jogcímen összesen 539 milliárd forint közvetlen terület- és állatalapú támogatás igényelhető. Idén csaknem 1400 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési támogatás kifizetésére lesz lehetőség, de segítséget jelenthet a mezőgazdaság számára a hitelmoratórium, a kamattámogatás vagy a kamatstop is - tette hozzá.

Nagy István úgy véli, hogy 2030-ig az agrárium termelékenysége a másfélszeresére, hozzáadott értéke a kétszeresére nőhet. A magyar gazdatársadalom bebizonyította, hogy a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók hatásai közepette is el tudják látni az egész országot egészséges élelmiszerrel, így a nehézségek ellenére van ok a bizakodásra - fogalmazott.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke bejelentette, hogy a KAP-hoz kapcsolódó végrehajtási rendeletekről napokon belül megkezdődhet a társadalmi egyeztetés. Amint megjelennek a jogszabályok, a gazdák számára tájékoztató anyagok készülnek, a szaktanácsadók pedig megkapják a szükséges felkészítést - tette hozzá Jakab István, aki a kormánytól továbbra is azt kéri, hogy ne engedje senkinek a földadó bevezetését, hiszen a gazdák így is kiveszik a részüket a közterhek viseléséből.

A sajtótájékoztatón érdekképviseleti vezetők értékelték a 2022-es eredményeket és az idei kilátásokat. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke szerint felemás év volt az előző, hiszen jól kezdődött, de aztán az aszály miatt megcsappant a méztermés. Bross Péter ugyanakkor sikerként értékelte, hogy a belföldön megtermelt és forgalmazott méznek a többségét immár közvetlenül a magyar méhészek értékesítik, köszönhetően az agrártárca és az Agrármarketing Centrum (AMC) támogatásának.

Példátlan eredménynek tekinti azt is, hogy a méhészet bekerült a KAP-ba, hiszen az uniós agrárpolitikából korábban kimaradtak. Az újdonságok közül kiemelte még az állatjóléti támogatás kiterjesztését a méhekre, ezt Magyarország ratifikálta elsőként az uniós tagállamok közül. Nehezményezte ugyanakkor, hogy az EU piacát óriási mennyiségben, de minőség-ellenőrzés nélkül árasztja el az ukrán méz, a kínaival együtt ez teszi ki az uniós mézimport kétharmadát. Ha nem változik a helyzet, az EU-ban 10-15 éven belül megszűnhet a méztermelés, ami főképp azért baj, mert mézet lehet ugyan importálni, de beporzást nem - hangsúlyozta.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke szerint a szőlő- és bortermelők ugyancsak szembesültek a háború következményeivel, de Légli Ottó bízik abban, hogy a helyzetük javulni fog. Az elmúlt évek ültetvénytelepítései, infrastrukturális fejlesztései, technológiai korszerűsítései biztos alapot teremtettek a növekedéshez, míg a következő időszakban a bormarketing területén remélhető jelentős előrelépés. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az állami segítségnyújtás önmagában nem elég, az öngondoskodás, a saját kezdeményezés szerepe legalább ilyen fontos az előrejutásban.

A miniszterelnök főtanácsadója azt ígérte, hogy a kormány folytatja az együttműködést az agrárszervezetekkel, a válságot pedig soha nem a gazdák kárára fogja kezelni. Nyitrai Zsolt egyúttal bemutatta a 2023-as agrárnaptárt, amit több tízezer példányban juttatnak el a gazdákhoz a szakmai lapok és a közvetítő szervezetek segítségével.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám