BEKAPCSOLÁSI ADATOK
2022. július 4. és 17. közötti időszak zivataros napjainak bemutatása a generátorok bekapcsolása és a meteorológia helyzet szempontjából
Július első két hetében több hidegfront vonult át felettünk vagy súrolta térségünket, záporok, zivatarok kíséretében, melyek csak kis területen hoztak csapadékot. Az átvonuló frontok tehát továbbra sem enyhítették a csapadékhiányt az országban. Az aszállyal sújtott területek kiterjedése folyamatosan nőtt, már a Dunántúl keleti és északi részén, valamint a középső országrészben is egyre többfelé tapasztalható nagyfokú vagy súlyos aszály. A talajgenerátorok ebben a két hétben országosan kevesebb órát működtek az elmúlt 4 év átlagához képest a kevés jégveszélyes zivatarfelhő érkezése miatt. A vizsgált időszakban az időjárás 8 napon tette szükségessé a generátorok üzemeltetését. Július 12-e óta nem alakult ki jégveszélyes zivatarfelhő Magyarország felett, emiatt a generátorok bekapcsolására sem volt szükség.
A következőkben az utólagos elemzésekkel részletezzük, hogy a generátorokat mikor kellett üzemeltetni a vizsgált időszakban (1. és 2. kép), illetve a kialakult zivatarok milyen mértékben voltak veszélyesek, és mely területeket érintették (3. és 4. kép).
1. kép: Bekapcsolt generátorok száma július 4. és 17. között
2. kép: A generátorok bekapcsolási időtartama megyei bontásban július 4. és 17. között
ZIVATAROK NAPI MAXIMÁLIS VESZÉLYESSÉGI FOKOZATA
ZIVATARFELHŐK VESZÉLYESSÉGI FOKOZATA HŐMÉRSÉKLETI TARTOMÁNYOK ALAPJÁN
METEOROLÓGIAI ADATOK ELEMZÉSE
Európa jelentős részén továbbra is az aszály okozza a legsúlyosabb problémát. Európa déli, délnyugati részein a legrosszabb a helyzet, itt ehhez még hőhullám is párosult, fokozva az aszály negatív hatásait. A leginkább érintett területek Olaszország északnyugati és középső és Franciaország déli része. Spanyolországban a csapadékhiány és a nagyon magas hőmérséklet a nyári növényeket is egyaránt károsítja. Tartós csapadékhiány jelentkezik Németország középső és keleti területein, Lengyelországban, Szlovákia és Magyarország keleti részén, illetve Romániában és Ukrajnában is (5.kép).
5. kép: Aszályhelyzet Európában 2022. június állapot szerint
Hazánkban a legfőbb probléma az, hogy a szükségesnél jóval kevesebb csapadék hullott már 2022. januárjában és februárban, majd márciusban fokozódott az aszályhelyzet hazánkban (ekkor a generátorok nem üzemeltek!). Áprilisban érkezett csapadékutánpótlás, illetve májusban is kisebb körzetek megáztak, de nagy területek szárazon maradtak. Június első felében a nyugati országrészben esett jelentősebb mennyiségű csapadék, míg a keleti országérészben fokozódott az aszály. A szezon során összegzett csapadékmennyiség a délnyugati országrészben kevéssel az optimális érték fölött alakult, de az ország nagyobb részén 110-150 mm-es a hiány, mely keleten többfelé a 250 mm-t közelíti, azaz az ideális mennyiségnek közel a fele nem hullott le (6.kép)!
6.kép: Vízhiány a 0-100 cm-es talajrétegben július 17-i állapot szerint (mm)
Ezzel ellentétes volt a tavalyi esztendő. 2021. januárjában és februárjában a szokásosnak megfelelő mennyiségű csapadék hullott, egyre növekedett a belvízzel elöntött táblák nagysága az Alföldön. Ezt követően egy átlagosnál hűvösebb és szárazabb március követett. Az eső csak április közepén, de még éppen időben érkezett, a csapadékos napok száma normál érték körül alakult. A májusi hónap is hűvös volt, viszont a csapadékos napok száma jelentősen több volt a megszokottnál (17 napon esett, továbbá 17%-kal több csapadék hullott a normál értéknél). Az aranyat érő májusi eső a hónap közepén érkezett, több hullámban, országos, áztató eső formájában, melyre az előző két évben nem volt példa. A június szokatlanul forró és száraz időjárású volt, a csapadék területi és időbeli eloszlása szélsőségesen alakult. Az aratás időszakában tartós csapadék nem akadályozta a betakarítást, de kisebb foltokban sok csapadék hullott július első felében. A 2021-es szezon kezdete óta lehullott csapadékösszeg a legtöbb helyen elmaradt az optimálistól, elsősorban a száraz tavasz és a szintén száraz június következtében. A csapadék eloszlása nem volt egyenletes, nagy területen maradt száraz a talaj. Sokfelé 60-80, a déli területeken helyenként 100-150 mm csapadékhiány halmozódott föl a vegetációs időszak kezdete óta.
A csapadék – az éghajlatváltozástól függetlenül is – térben és időben is meglehetősen változékony térségünkben. Fontos, hogy az aszály visszatérő jelenség a Kárpát-medencében. A legutóbbi éveket az egyirányú változások helyett inkább a szélsőségesség: aszályok és özönvízszerű esőzések előfordulása jellemzi.
Megvizsgáltuk, hogy július 4. és 17. között megyénként hogyan alakultak a bekapcsolási adatok az elmúlt 4 évben. Jól látszódik, hogy a 2022-es év bekapcsolási adatai elmaradtak a korább évekétől (7. kép).
7. kép: A 4 év bekapcsolási óráinak adatai megyénkén a július 4 és 17. közötti időszakra vonatkozóan
A vizsgált időszakban több front vonult át hazánkon, melyek leginkább az ország nyugati, középső, illetve északkeleti területeit érintették. Július 5-én hidegfront haladt át, csapadékrendszerével keleti irányba. Délelőtt a dunántúli területeket, a déli óráktól a Duna-Tisza közét, majd késő délutántól már az Alföld területét is elérték a záporok, zivatarok. Délen heves zivatarok is kialakultak, melyet Bács-Kiskun megyében búza, borsó nagyságú jég kísért.
Július 4. és 17. között db 44 828 villámot számláltak meg az Országos Meteorológiai Szolgálat műszerei.
Európa számos országában az aszály mellett súlyos problémákat és hatalmas károkat okoznak a hidegfrontokkal érkező zivatarok, szupercellás zivatarok. Ilyen volt a július 7-i Olaszországot elérő hidegfront is, melyet az év eddigi leghevesebb viharai kísértek (8. kép). A zivatarok Olaszország teljes területét érintették, a legnagyobb pusztítás Észak-Olaszországban volt, Lombardia régióban, ahol tenyérnyi, narancs méretű jégdarabok hullottak (9. kép). A jég tetőket, autókat rongált meg, többfelé 8-10 centis, 90 grammos jégszemek is előfordultak.
8. kép: Nagyméretű jégdarabok kísérték a zivatarok július 7-én Olaszországban
9. kép: Július 7-én néhol narancs méretű jégdarabok hullottak Olaszországban
JÉGBEJELENTÉSEK
Forrás:
https://mezohir.hu/2022/05/31/agrar-tobb-eso-aszaly-hostressz-mi-tortenik-mezogazdasag/
https://www.met.hu/eghajlat/magyarorszag_eghajlata/eghajlati_visszatekinto/
https://www.idokep.hu/hirek/narancs-meretu-jeg-verte-el-eszak-olaszorszagot