Országos hírek

A vállalati, az államigazgatási és a pénzügyi szféra csúcselőadóit vonultatja fel az idei Agrárszektor Konferencia, amelyet december 9-10-én rendez meg Siófokon a Portfolio Csoport. A kétnapos rendezvényt Nagy István agrárminiszter nyitja meg.

Az agráriumban tevékenykedő vállalkozások sorsát alapvetően befolyásoló döntéshozók vesznek részt az idei Agrárszektor Konferencián, amely a vállalati, az államigazgatási és a pénzügyi szféra csúcsvezetőit egyaránt felvonultatja. A december 9-10-i kétnapos siófoki esemény megnyitó előadását Nagy István agrárminiszter tartja, összesen pedig több mint nyolcvan előadótól tudhatnak majd meg lényegi információkat a résztvevők.

A konferencia áttekintéséhez kattintson ide>>

A konferencián az államigazgatás vezetői mellett képviseltetik magukat az ágazatban meghatározó súllyal bíró agrárvállalkozások döntéshozói. A hallgatóság találkozhat többek között az inputanyag- és gépforgalmazók, illetve az állattenyésztésben, a növénytermelésben és az élelmiszeriparban érdekelt vállalatok prominenseivel. Az eseményen részt vesznek az agráriumot finanszírozó bankok és a szakmai-érdekképviseleti szervezetek vezetői is.

A rendezvényen – a nem végleges összesítés szerint - a következő eladók vesznek részt:  

Államigazgatás:

Nagy István, agrárminiszter, Agrárminisztérium
Gyuricza Csaba, rektor, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Detre Miklós, elnökhelyettes, Magyar Államkincstár
Viski József, helyettes államtitkár, Agrárminisztérium
Papp Zsolt György, helyettes államtitkár, Agrárminisztérium
Juhász Anikó, helyettes államtitkár, Agrárminisztérium
Tarpataki Tamás, agrárpiacért felelős helyettes államtitkár, Agrárminisztérium
Bognár Lajos, országos főállatorvos, Agrárminisztérium
Andréka Tamás, főosztályvezető, Agrárminisztérium
Jordán László, igazgató, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Mezőszentgyörgyi Dávid, rektorhelyettes, MATE
Ignácz Balázs, igazgató, Magyar Államkincstár
Gulyás Levente, főosztályvezető, Magyar Államkincstár
  

Agrárgazdasági vállalati döntéshozók:  

Makai Szabolcs, vezérigazgató, Talentis Agro Zrt.
Szabó Levente, vezérigazgató, KITE Zrt.
Bűdi Károly, termelésirányító, Agro-Tár Kft.
Kovács Zoltán MBA, ügyvezető igazgató, Rekontir Cégcsoport
Balassa Gergely, ügyvezető, Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft.- Bonafarm Mezőgazdaság
Bene Zoltán, cégvezető, Karintia Kft.
Csitkovics Tibor, tulajdonos, Agrofeed Kft.
Kulik Zoltán, vezérigazgató, Vitafort Zrt.
Nagy Tibor, sertéságazat igazgató, Bonafarm Mezőgazdaság
Kerezsi Miklós, igazgatóság elnöke, Hodler Alapkezelő Zrt.
Márton Lénárd, kereskedelmi igazgató, IKR Agrár Kft.
Bakos István, vezérigazgató, Agroprodukt Zrt. (Bonafarm Mezőgazdaság)
Párkányi Gábor, ügyvezető igazgató, Mertcontrol Hungary Kft.
Reng Zoltán, vezérigazgató, Hungrana Kft.
Ádám János, vezérigazgató, Bonafarm Mezőgazdaság
Fischl Balázs, értékesítési vezető,  AgroVIR Kft.
Mészáros Péter, minőségirányítási vezető, Viterra Hungary Kft.
Hipszki Tibor, pénzügyi és stratégiai igazgató, Hunland Trade Kft.
Zsíros Zsolt, sertéskereskedelmi vezető, Hunland Trade Kft.
 
Kovács Norbert, vezérigazgató, Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.
Szabó Ákos, vezérigazgató, Tranzit Csoport
Szabó Miklós, alapító-tulajdonos, Tranzit Csoport  

Inputgyártó és -forgalmazó cégek, gépkereskedők:

Tóth Tamás, marketing vezető, vetőmag üzletág, Syngenta
Dobai Tibor, kereskedelmi igazgató, növényvédelmi üzletág, Syngenta
Mesterházi Péter Ákos, csoportvezető, Axiál Kft.
Zahorán Zalán, műszaki-kereskedelmi vezérigazgató-helyettes, KITE Zrt.
Hajdú Attila, Climate Field View szakértő, Bayer Hungária Kft.
Szalkai Gàbor, Közkapcsolati és Fenntarthatósági Vezető, Bayer Hungaria Kft.
Solymos Gyula, műszaki-vezérigazgató-helyettesi tanácsadó, 4iG Nyrt.
Umenhoffer Péter, marketingigazgató, Axiál Kft.
Balássy Ákos, ügyvezető, EuroChem Agro Hungary Kft.  


Pénzügyi intézmények vezetői:  

Hollósi Dávid, ügyvezető igazgató, Takarék Agrár Üzletág, Takarékbank Zrt.
Mezei Dávid, Agrár és Uniós Kapcsolatok Ügyvezető igazgató, Takarékbank Zrt.
Fetter István, kisvállalkozások szegmens menedzsment vezető, CIB Csoport
Krisán László, vezérigazgató, KAVOSZ Zrt.
Szerdahelyi Róbert, kis- és középvállalati igazgató/KKV Igazgatóság, Erste Bank
Takáts Zsolt, Igazgató, Kereskedelem és Agrárfinanszírozás, Raiffeisen Bank
Herczegh András, ügyvezető igazgató, Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány
Laurinyecz Anita, igazgató, UniCredit Bank Hungary Zrt.

Szakmai szervezetek, érdekképviseletek:  

 

Győrffy Balázs, elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Papp Gergely, szakmai főigazgató-helyettes, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Cseszlai István, szakértő, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Michael Gohn, elnök, Európai Vetőmagszövetség
Csorbai Attila, elnök, Baromfi Termék Tanács
Petőházi Tamás, elnök, Gabonatermesztők Országos Szövetsége
Apáti Ferenc, alelnök, FruitVeB
Szép Imre, elnök, Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége
Vörös Attila, ügyvezető igazgató, Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége
Görög Róbert, ügyvezető, Magyar Növényvédelmi Szövetség
Weisz Miklós, társelnök, AGRYA-Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége
Cseh Tibor András, megbízott főtitkár, MAGOSZ
Szigeti Szabolcs, elnök, Magosz Hajdú-Bihar megyei ifjú gazda tagozata
Mikó András, jogi szakértő, MAGOSZ 

 

A konferencia előadóiról részletesebben itt tájékozódhat>> 

 

A rendezvény azokat a témákat tűzi napirendre, amelyek az agrárium valamennyi szereplőjének gazdálkodását alapvetően befolyásolják, így az elhangzó információk hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a vállalkozások sikeres gazdálkodási döntéseket hozzanak. A Portfolio Csoport a részvételhez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagjainak 50 százalékos kedvezményt biztosít.

A jelentkezési feltételekért kattintson ide>> 

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám