Országos hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara idén is kiállítóként vesz részt a Bábolnai Gazdanapokon, ahol a NAK agrárszolgáltatásért felelős munkatársai ingyenesen igénybevehető gabona-beltartalmi vizsgálattal állnak a látogatók rendelkezésére.

A kamara standján, amely ezúttal is a csarnokban lesz, a NAK falugazdászai és szakértői szakmai konzultációkkal, kiadványokkal, valamint nyereményjátékkal várják az érdeklődőket. Az agrárszakmai kérdőívet helyesen kitöltők között naponta egyszer ajándékcsomag kerül kisorsolásra. Kollégáink a kiállítás területén a Magyar Mezőgazdaság szaktanácsadói pontján is megtalálhatóak lesznek.

Az idei év újdonságaként gabonavizsgáló készüléket telepítünk ki a kamara standjára, kapcsolódva a NAK új agrárszolgáltatásához, a gabona-beltartalmi vizsgálathoz, melyet a kamara tagjai ingyenesen vehetnek igénybe. Ennek az analitikai vizsgálatnak a segítségével a szántóföldi növénytermesztő tagok hiteles, piacfüggetlen információt szerezhetnek az általuk megtermelt termény beltartalmi értékeiről.

A szolgáltatás bevezetését az indokolta, hogy a szántóföldi növénytermesztésben az elmúlt évtizedekben a mennyiségi szemlélet kiegészült a minőségi igényeknek való megfeleléssel, a minőségi termékelőállítás szempontjaival. A minőséggel szembeni elvárások egyre erőteljesebben fogalmazódnak meg a terménykereskedelem piaci szereplői részéről, de a felvásárlói előírások mellett megjelentek a minőségi követelményeket rögzítő szabványok is. Ezekre a kihívásokra reagálva a NAK újonnan indított szolgáltatása a szántóföldi növénytermesztő tagok részére kínál egy könnyen elérhető, ráadásul ingyenes lehetőséget arra, hogy a betakarított terményekről mintavételezést és -leadást követően gyorsan használható és hiteles szakmai információkhoz jussanak. A NIR-spektroszkópia technológián alapuló műszeres mérés lehetővé teszi a szemestermények darálás nélküli, néhány percen belüli, nagypontosságú analízisét.

A Bábolnai Gazdanapokra látogatók, amennyiben terménymintával készülnek, a helyszínen néhány perc alatt elvégeztethetik azok beltartalmi vizsgálatát. Mindehhez mintánként körülbelül 1 kg termény szükséges. A mért eredmények tájékoztató jellegűek, de terménylogisztikai és értékesítési döntések meghozatalához szakmailag elfogadhatók.

Várjuk kedves látogatóinkat a NAK standján, a Bábolnai Gazdanapokon!

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám