Országos hírek

A gazdatársadalom Európa-szerte elöregedőben van, és mindenütt, így hazánkban is problémát jelent az, hogy ki és hogyan veszi át a „stafétát”, a gazdaságok vezetését az idősebb generációtól. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara széles körű felmérést indított a gazdálkodók körében, amely segíti az akadályok feltárását és elhárítását.

Elöregedőben a gazdatársadalom

A 65 évesnél idősebb magyar gazdálkodók 51 százaléka nem tudja, vagy még nem gondolkodott azon, hogy mi történik a gazdaságával a következő években – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal 2020. évi Agrárcenzus felmérésének előzetes adataiból. A felmérés szerint 2020-ban a gazdaságok irányítóinak 35 százaléka (szemben a tíz évvel korábbi 28 százalékkal) volt 65 éves vagy annál idősebb, ugyanakkor csupán 10 százaléka 40 évnél fiatalabb. Évtizedek óta megfigyelhető, hogy a gazdaságokat irányítók átlagéletkora emelkedik. Míg 2010 és 2020 között a 34 éves és annál fiatalabb gazdálkodók aránya 2,1 százalékponttal, a 35–54 év közöttieké 5,3 százalékponttal csökkent, addig az 55 év feletti gazdálkodók aránya 7,5 százalékponttal emelkedett.

Kérdőív a generációváltás, gazdaságátadás problematikájáról

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelten fontosnak tartja a generációváltás ügyét, az Agrárcenzus 2020 előzetes összefoglalója is jól mutatja, hogy igencsak időszerű problémával áll szemben a hazai agrárium, a generációváltás sürgető kérdés, amelyre mielőbb meg kell találni a megfelelő válaszokat. A NAK a megoldási lehetőségek kidolgozása érdekében összegyűjti a generációs problémákat és az érintett szereplők álláspontját, elsődlegesen egy széles körben kiküldött online kérdőív segítségével. A kérdőív 2021. június 30-ig tölthető ki, a kamara alapvetően a gazdaságokat átadni kívánók, illetve a tervezetten átvevők válaszait várja.

A kérdőív itt érhető el:

https://forms.office.com/pages/responsepage.aspx?id=v7lFhFOvBkKrExqCwjVraEioPrsQgaxGhHVJXkAaUg9UNTIxWVIwQVI2OFIxSFU2QkJHM0VVNUROQS4u

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám