Országos hírek

Több évre visszanyúló számos egyeztetést, valamint jelentős előkészítő munkát követően a kormány elfogadta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által kezdeményezett, az őstermelői és családi gazdasági rendszer átfogó reformjáról szóló törvényjavaslatot. A korábbi tervezet néhány ponton módosult.


A NAK egyik fő küldetése a hatékony és versenyképes gazdálkodáshoz szükséges jogi és intézményi környezet létrejöttének elősegítése. A NAK által még 2018-ban kiadott  „Erősödő agrár- és élelmiszergazdaság, jólétében gyarapodó vidék” című javaslatcsomag egyik kiemelt területe a mezőgazdasági adózás. A kamara álláspontja szerint ugyanis az akkor és a jelenleg is fennálló őstermelői és családi gazdasági rendszer elavult, fölösleges adminisztratív terheket okoz a termelőknek. Ezért a NAK kiemelt feladatának tekintette a rendszer teljes modernizálását: az őstermelői  rendszer felülvizsgálatát, azon keretek megteremtését, amikben a mezőgazdasági tevékenységet családon belül, jogi személy formában is végezni lehessen, valamint a kis és közepes méretű gazdaságokat támogató adórendszer bevezetését. 

A kamara a javaslatot közel két éven át finomította közösen az Agrárminisztériummal, a Pénzügyminisztériummal és az Igazságügyi Minisztériummal, és most jutott el a törvényalkotási folyamat fontos mérföldkövéhez. Számos egyeztetést és jelentős előkészítő munkát követően - a korábbihoz képest néhány módosítással - a kormány is elfogadta a mezőgazdasági őstermelőről, az őstermelők családi gazdaságáról és a családi mezőgazdasági társaságról szóló törvénytervezet. A  tervezet célja, hogy a 21. századi elvárásoknak megfelelő működési környezetet teremtsen, elősegítve az agrár- és élelmiszeripari gazdaságok fejlődését és fejlesztését, csökkentve az adminisztrációs terheiket, miközben kedvező adózási környezetet teremt.


A tervezet legfontosabb elemei

 

Az őstermelőkre vonatkozó szabályok tervezett változása röviden

Kibővül az őstermelők tevékenységi köre, összhangban a földforgalmi törvényben meghatározott mező-, erdőgazdasági és kiegészítő tevékenységek körével (pl. mezőgazdasági bérmunka, falusi és agroturizmus tevékenységekkel). Az őstermelő az őstermelői tevékenysége tekintetében nem folytathat egyéni vállalkozói tevékenységet.

Az őstermelő bevételében a kiegészítő tevékenységből származó bevétel is megjelenhet a teljes őstermelői bevétel legfeljebb 25%-áig.

Évi 600 ezer forintról az éves minimálbér felére nő (966 ezer forint) azon értékhatár, amelyet el nem érő éves bevétel esetén a mezőgazdasági őstermelőnek nem kell jövedelmet megállapítania, azaz nem keletkezik személyi jövedelemadó-kötelezettsége.   

Az őstermelők kétféle adózás közül választhatnak: a tételes költségelszámolás és az átalányadózás. A tételes költségelszámolás módja nem változna. Az átalányadózással kapcsolatosan azonban számos újdonság várható.   


Az átalányadózás szabályai

A jövőben az átalányadózást 10%-os jövedelem és 90%-os költséghányaddal lehet alkalmazni. Jelentős kedvezmény, hogy a mezőgazdasági kistermelő bevételi értékhatára évi 8 millió forintról az éves minimálbér ötszörösére, megközelítőleg 10 millió forintra emelkedik 2020-as minimálbér értéken számolva. Az átalányadózást az éves minimálbér tízszeresét, azaz megközelítőleg a 21 millió forintot el nem érő bevétellel rendelkező mezőgazdasági őstermelők választhatják. A minimálbér alapul vétele amiatt is előny, mert így annak éves növekedésével folyamatosan emelkedik a kedvezményes adózási értékhatár.

Az éves minimálbér ötszörösének, 2020-as minimálbérértéken megközelítőleg 10 millió forintnak megfelelő éves, támogatás nélküli bevételig az őstermelők adómentesek maradhatnak, az ebbe a kategóriába tartozó őstermelők nem fizetnének szja-t és szocho-t.   

Azon őstermelők, akik a minimálbér ötszörösét meghaladó, de annak tízszeresét, azaz 2020-as értéken kb. 21 millió forintot meg nem haladó éves támogatás nélküli bevételt érnek el szintén kedvezményes szabályok szerint adóznak. Nekik a 10 millió forintot meghaladó bevétel 10%-a után kell személyi jövedelemadót fizetni.   

Az őstermelői tevékenységgel összefüggésben folyósított támogatások nem minősülnek bevételnek, így azok adómentessé válnak. Eszerint azokat sem a bevételi értékhatár, sem a jövedelem számítása során nem kell figyelembe venni.


Őstermelők családi gazdasága (ŐCSG)

A magánszemélyek számára jelenleg két működési forma is rendelkezésre áll a mezőgazdasági tevékenység közös folytatására. Az egyik a közös őstermelői tevékenység, a másik pedig a családi gazdaság. Tekintettel a két működési forma közötti átfedésre, a javaslat értelmében a közösen tevékenykedő hozzátartozók számára a jövőben ezek egyesített formája, az őstermelők családi gazdasága állna rendelkezésre, ami által egyszerűbb és átláthatóbb működési struktúra alakítható ki.

Ezen működési forma a közös őstermelői tevékenység és a jelenlegi családi gazdaság működési formák összevonásával jöhet létre. Új ŐCSG alapítása 16 éven felüli őstermelő tagokkal történhet azzal a kedvezménnyel, hogy a jelenlegi családi gazdaságok 16 éven aluli tagjai az ŐCSG-ben is tagok maradhatnak.  

Az ŐCSG-k adózása a jelenlegi családi gazdasághoz hasonlóan történne, az őstermelőknek nyújtott adózást többszörözi, azzal, hogy a kedvezményes adózás felső értékhatára nem haladhatná meg a 4 főre számított átalányadózás értékhatárát, ami kb. 83,5 millió forint.   


Családi mezőgazdasági társaság (CSMT)

Egy új minősítő kategória jönne létre a társasági formában működő gazdaságok számára. A minősítést azon gazdasági társaság, szövetkezet, vagy erdőbirtokossági társulat kaphatja meg, aminek tagjai egymásnak hozzátartozói, valamint kizárólag mező-, erdőgazdasági és kiegészítő tevékenységet folytat. A minősítést a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara végzi. 

A CSMT a számviteli kötelezettségeinek a jelenlegi szabályok szerint tesz eleget, azzal, hogy a tervezet alapján nem lenne adóköteles az az összeg, amely nem haladja meg:
- a társaság által a tulajdonosnak a termőföld bérletéért fizetett összeget;
- a normatív támogatásként kapott, tagnak átengedett összeget;
- azt az összeget, amit a CSMT azért fizet ki, hogy a magánszemély földtulajdonos azt a földvásárlással kapcsolatos jelzáloghitel-törlesztésre fordítsa;
- azt az összeget, amelyet a CSMT ad a tagjának olyan termőföld vásárlására, amit a CSMT legalább 15 évig használ.

Az ilyen módon mentesített jövedelem ugyanazon gazdaság esetén adóévenként nem haladhatja meg az 50 millió forintot. A mentesített jövedelem viszont a jövőben nem csak a CSMT, hanem minden vállalkozás számára elérhető lesz.   

Fontos további, kizárólag a CSMT-knek nyújtott előny, hogy a tagjai számára a termőföld-adásvételeknél és -haszonbérleteknél kedvező elővásárlási, illetve előhaszonbérleti lehetőség biztosított.

A NAK kezdeményezte törvényjavaslat napokon belül az Országgyűlés elé kerül, és még az ősz folyamán megvitatják a képviselők. Elfogadását követően a tervek szerint 2021. január 1-jén lép hatályba. Az ősz folyamán a NAK további, részletes tájékoztatást fog nyújtani az új szabályozásról.   


 (NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám