Országos hírek

Süle Katalint választotta meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlése a köztestület általános agrárgazdasági ügyekért felelős országos alelnökének, 2019. december 19-én, Gödöllőn tartott ülésén.

Kis Miklós Zsolt, a NAK eddigi, általános agrárgazdasági ügyekért felelős országos alelnöke lemondott posztjáról. A megüresedő alelnöki pozícióra Süle Katalint választotta meg ma az országos küldöttgyűlés.

Süle Katalin 2013-tól tölti be a kamara Zala megyei elnöki tisztségét, valamint 2015-től a NAK elnökségi szóvivője. 1979-ben született, Zircen, állattenyésztéssel foglalkozó családban. Okleveles agrármérnökként végzett a Veszprémi Egyetem keszthelyi Georgikon Mezőgazdaságtudományi Karán, 2004-ben, majd 2011-ben közgazdász diplomát szerzett a Budapesti Gazdasági Főiskolán. Az alapoktól indította el húsmarhatenyésztő vállalkozását 2010-ben; a gazdaság 2016-ban bemutató üzem, 2017-ben törzstenyészet minősítést kapott.

Kezdeményezésére alakult meg 2011-ben a Peti Bükki Gazdakör, amelynek jelenleg is elnöke, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének Zala megyei elnöke. Süle Katalin a magyar gazdák érdekeit Brüsszelben is képviseli, Magyarország Kormányának delegáltjaként tagja az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak.
2014-ben neki ítélték az „Év Agrárembere”-díjat Fiatal Gazda kategóriában.

A most megválasztott Süle Katalinnal együtt négy országos alelnöke van a NAK-nak:
Éder Tamás élelmiszeriparért felelős országos alelnök
Luzsi József vidékfejlesztésért felelős országos alelnök
Süle Katalin általános agrárgazdasági ügyekért felelős országos alelnök
Zászlós Tibor mezőgazdaságért felelős országos alelnök

(nak.hu)

 

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám