Országos hírek

A „Magyarok Kenyere – 15 millió Búzaszem” program keretében 2019-ben minden eddiginél több, összesen közel 5700 – 3551 magyarországi és 2117 határon túli – magyar gazda ajánlott fel búzaadományt. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett program idei zárásaként a kárpátaljai Nagydobronyban tartott adományozóünnepségen Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége és a program fővédnöke, valamint Jakab István és Győrffy Balázs, a két szervezet vezetői adtak át adományokat.

A „Magyarok Kenyere – 15 millió Búzaszem” program keretében ünnepélyes adományozóünnepséget tartottak 2019. november 22-én a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthonban. Az eseményen Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, illetve a programot szervező Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyarok Kenyere Alapítvány vezetői adtak át adományokat: két tonna liszten kívül játékokat és számítástechnikai eszközöket kaptak a gyermekotthon lakói.

Még soha annyian nem vettek részt adományozóként a programban, mint 2019-ben

Idén minden eddiginél szélesebb körben, a Kárpát-medence teljes magyar gazdatársadalmát bevonva, immáron kilencedszer indult útjára a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program. Ennek keretében a Kárpát-medencében gyűjtenek búzát magyar gazdák, majd az abból készült liszt gyermekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezetekhez kerül.

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a program fővédnöke idén is részt vett a határon túli záró átadóünnepségen

Idén 791 tonna búza gyűlt össze, összesen közel 5700 magyar gazda – 3551 határon inneni és 2117 határon túli – felajánlása révén. Még soha annyian nem vettek részt adományozóként a programban, mint 2019-ben, az adományozók száma közel negyedével haladta meg a tavalyi 4600 fős rekordot. A felajánló gazdálkodók a learatott búzájuk egy részét minden évben a gyűjtőpontokra viszik, amelyek július közepétől augusztus közepéig várják az adományokat. Augusztus közepétől az összegyűjtött búzát közeli malmokban őrlik meg. A magyar gazdák által összegyűjtött, a tavalyi mennyiséget 20 százalékkal meghaladó 791 tonna búza a közreműködő malmok őrlése után mintegy 472 tonna lisztet eredményezett, amely több tízezer gyermek ellátását szolgálja.

Jakab István, a Magosz elnöke, ifj. Katkó László, a nagydobronyi gyermekotthon igazgatója és Győrffy Balázs, a NAk elnöke

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége a gazdatársadalmat összefogva, tagságát mozgósítva, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködve szervezi a programot. A Magyarok Kenyere – 15 millió Búzaszem program ma már az egész Kárpát-medencét átölelő jelentős kezdeményezés, amely minden évben határozottan tanúbizonyságot tesz arról, hogy a határon inneni és túli magyar gazdák önzetlenül képesek összefogni a nemes célok érekében.

 

(nak.hu; fotó: Lévai Zsolt - NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám