Országos hírek

Hajdú-Bihar megyében valósul meg a tervezett öntözésfejlesztési beruházások jelentős része, ami nagyban javíthatja az ágazat jövedelemtermelő képességét. Szólláth Tibor, a NAK megyei elnöke szerint emellett tovább kell erősíteni a Debreceni Egyetem kutatás-fejlesztési kapacitásainak bevonását az agrárágazatba ahhoz, hogy hosszútávon a magas hozzáadott értékű termékek jelentette pluszjövedelmek tovább javítsák a megye agrárgazdaságának versenyképességet.


A kamara megyei szervezetei közül a hajdú-bihari az egyik, ahol az elnök egyben települési vezetőként is tevékenykedik a mindennapokban. Szólláth Tibor 2017-ben került – új elnökként – a megyei szervezet élére Hajdúnánás polgármestereként, és miután utóbbi tisztségre újból megválasztották, a következő időszakban is kettős feladatot lát el. Mint a NAKlap megyebemutató sorozata keretében tett látogatásunkkor elmondta, két éve egy jól működő, jól szervezett megyei igazgatóságot vett át, és számára nagy segítséget jelent, hogy erre a kiváló csapatra azóta is támaszkodhat.


Megyei mindennapok


Ahogy fogalmazott, a közel 32 ezer fős megyei kamarai tagság elvárásai szerint dolgoznak, ami – tekintve a megye agrárszerkezetének sokrétűségét – nagy kihívást jelent.
– Amit a legjobban várnak a kamarától a mi tagjaink, az a gazdasági érdekérvényesítés, a lobbitevékenység, a bürokratikus akadályok csökkentése, a szabályozási környezet javítása, a versenyképességi feltételek megteremtése – mondta Szólláth Tibor. – A helyi gazdálkodókról a falugazdászok leveszik az adminisztrációs terheket, de tagi igény van nálunk például a laborszolgáltatások közvetítésére, amivel várhatóan kisebb gazdálkodók élnek majd. Szintén közreműködünk a tápanyaggazdálkodási-tervek elkészítésében. Továbbá vannak olyan speciális ügyek, amiben a megyei szervezet közbenjárását kérik a tagjaink: ilyen például a védett állatok (vadliba, daru, vetési varjú, seregély) okozta vadkár, amiben, érthetetlen módon, évek óta nem tudunk áttörést elérni!

Mindemellett fontos megyei feladat a tudás- és információátadás: évente több száz szakmai rendezvényt, fórumot, konferenciát, csoportos tájékoztatót tartanak a Hajdúságban, illetve az igazgatóság október elejétől kéthetente e-mailben megyei hírlevelet is küld tagjainak. Továbbá a megyei igazgatóság minden évben társszervezője az egyaránt országos jelentőségű Farmer Expónak és Hajdúsági Expónak. 2019-ben pedig hagyományteremtő szándékkal megrendezték az Öko Expót, amelynek központi témája az élő talaj volt. Közreműködnek még a megyei agrárszakképzés fejlesztésében, a gyakorlati képzés erősítésében is.


Az irány jó, de…


Szólláth Tibor nagy eredmények tartja azt is, hogy az öntözés fejlesztésében is sikerült előre lépni a NAK, a Magosz és a kormány egyetértésének köszönhetően.
– Az ország öntözhető területének 20-25 százaléka itt található. Az öntözésfejlesztési stratégiát megalapozó vízigény-felmérésből kiderült, hogy az országosan megkérdezett 43 ezer gazdálkodóból közel 11 ezer hajdú-bihari gazdálkodó volt. Közülük 1100 öntöz jelenleg 12 ezer hektáron, holott mintegy 34 ezer hektáron volna rá lehetőség. A felmérés szerint további közel 6500 megyei gazdálkodó szeretne öntözni közel 150 ezer hektáron. A kormány által biztosított évi 17 milliárd forint összességében száz priorizált beruházásra fordítódik, aminek a fele a megyénket érinti, illeszkedve a felmért öntözési igényekhez – magyarázta. – Az irány jó, bár szerintem ahhoz, hogy igazi országos áttörést tudjunk elérni az öntözésben, közel egymillió hektár öntözött terület elérése lehetne a cél! Ezen cél érdekében egy nagyságrenddel több forrásra, mintegy évi 170 milliárd forint fejlesztésre lenne szükség!

Mindezt egy másik irányba fűzte tovább. Mint mondta, a nagyobb öntözött területen jelentősebb az esély az ágazat jövedelemtermelő képességének a javításához. Ezt a folyamatot javíthatja a magyar élelmiszeripar megkezdett fejlesztése, hogy minél nagyobb hozzáadott értékű termékek készüljenek, vagyis ne nyersanyagot, hanem feldolgozott termékeket adjanak el! Ez Hajdú-Bihar szempontjából azért is fontos, mert a kukoricának, zöldborsónak országosan itt a legnagyobb a vetésterülete, illetve jelentősek az alma-, a meggy- és a szilvaültetvények. Úgy vélte, fejlesztendő a kalászosok, az olajnövények, a torma helyben történő feldolgozása, a bioetanol gyártása, a zöldség és gyümölcs konzervipari feldolgozása és frisspiacra történő értékesítése.

További lehetőségként említette, hogy a GMO-mentesség ne csak a növénytermesztésben, hanem az állattenyésztésben is érvényesüljön.
– Ma becsapjuk magunkat, amikor GMO-mentes országról beszélünk, miközben mindenki tudja, hogy az állattenyésztésben használt szója jelentős része GMO-s termesztésből származik! Pedig az öntözés fejlesztésére alapozva képesek lennénk az alaptörvénynek megfelelően GMO-mentes fehérjével ellátni Magyarországot! – mondta.

A megyei elnök szerint a kamara egészének és a megyei szervezetnek is fontos feladata, hogy az agrárium szereplőinek jövőképet adjon, hogy hozzásegítse a benne dolgozókat a magasabb jövedelem eléréséhez. Ez ugyanis az egyetlen út a vidéken maradáshoz.
– Ehhez növelni kell a termesztés intenzitását és a feldolgozottsági szintet, illetve kutatás-fejlesztés bevonásával előállított, magas hozzáadott értékű termékkel a piacra lépni. Az ezekből származó haszonnal képes egy gazdálkodó eltartani a családját, valamint képes megfizetni a munkavállalóit – jegyezte meg Szólláth Tibor. – Érdemes figyelembe venni, hogy a Debreceni Egyetemen zajló multidiszciplináris képzések és kutatások eredményeként a régió innovációs potenciálja is kimagasló. Az élelmiszerfeldolgozói oldal számára a fejlesztési források rendelkezésre állnak, a kérdés inkább az, hogy az érintettek tudnak-e szintet lépni: a nyugati technológiai színvonalat kívánják elérni vagy meg is haladni azt?


Nem jártak rosszabbul a gazdák


Hajdú-Bihar megye esetében megkerülhetetlen téma a leendő német autógyár. Még a 2018-as Hajdúsági Expo agrárfórumán megyei agrárvállalkozások vezetői aggódtak, hogy a debreceni üzem majdani beindulása hátrányosan érintheti a megye agráriumát. Egyfelől, mert mezőgazdasági művelés alatt álló területen létesülne, másfelől, mert elszívja a munkaerőt. Felvetettük: így közel másfél év után is érezhető ez a „vészhelyzet”?
– Komoly dilemma volt, hogy megyei kamaraként miként viszonyuljunk ehhez az ügyhöz. Debrecen, illetve a megye fejlődése, gazdasága szempontjából ez egy rendkívül fontos beruházás, viszont minden elvesztett négyzetméternyi, termőföldért kár – mondta Szólláth Tibor. – Azt kértük a debreceni városvezetéstől, hogy a gazdák ne járjanak rosszabbul, aki pénz helyett termőföldet szeretne, kapjon azt. Ez szinte minden esetben így is történt, sőt, nem öntözhető termőföldek helyett öntözhető területekhez jutottak. A kérdés második felére válaszolva: ha a mezőgazdaságban továbbra is csak a minimálbéres foglalkoztatás a realitás, akkor az ipari beruházások valóban elszívhatják a munkavállalókat, viszont ha az agráriumbeli szereplők az említett fejlesztések révén képesek nagyobb jövedelmet ajánlani, akkor a mezőgazdaság versenyképessége jelentősen javítható!

 


Hajdú-Bihar megye számokban

A KSH adatai szerint 2018-ban Hajdú-Bihar megyében a szántó 54%-án, 171,8 ezer hektáron termesztettek gabonaféléket. A kukorica kiterjedése (95,5 ezer hektár) 5,7%-kal csökkent, a búzáé (58,5 ezer hektár) 18%-kal nőtt 2017-hez képest. Kukoricából (860,1 ezer tonna) az előző évinél 7,1, búzából (310,4 ezer tonna) 3,6%-kal többet takarítottak be. A hazai kukorica 11%-a ebben a megyében termett.
Az olajos magvúak közül a napraforgó területe (56,4 ezer hektár) 9,4%-kal csökkent 2017-hez képest, ezáltal a szántó 18%-át foglalta el. A termésmennyiség (173,3 ezer tonna) 14%-kal alulmúlta az egy évvel korábbit. A szántó kisebb részén termesztett repce kiterjedése (7,8 ezer hektár) egytizedével, hozama (24,7 ezer tonna) 14%-kal haladta meg a 2017. évit. Lucernából az egy évvel korábbinál 1,9%-kal kisebb területen (23,6 ezer hektáron), 5,6%-kal kevesebb (107,8 ezer tonna) szénát gyűjtöttek be. A megyében kisebb jelentőségű burgonya és cukorrépa kiterjedése és hozama elmaradt az előző évitől. A kukorica és a repce kivételével a termésátlagok nem érték el a 2017. évit.

2019. június 1-jén a sertések száma kisebb, a többi fontosabb haszonállatfajé nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A nyár kezdetén ebben a megyében volt a legnagyobb a főbb állatfajok állománya. Az állattartók 105,5 ezer szarvasmarhát istállóztak, 3,2%-kal többet a 2018. júniusinál. A teljes létszám 47%-át kitevő tehenek száma 2,2%-kal nőtt. Száz hektár mezőgazdasági területre az országosnál 6-tal több, összesen 23 szarvasmarha jutott. A gazdálkodók 2019. június elején 369,9 ezer sertést tartottak, 4,2%-kal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Az anyakoca állomány (23,9 ezer) 4,1%-kal kevesebb lett. A száz hektár mezőgazdasági területre jutó sertések száma (82) 54%-kal nagyobb volt az országosnál. A juhok száma egy év alatt 0,6%-kal 245,2 ezerre, ezen belül a teljes állomány 76%-át kitevő anyajuhoké 1,1%-kal nőtt. A megye gazdaságaiban az előző év azonos időpontjához képest 5,5%-kal több, összesen majdnem 6 millió tyúkot neveltek. A teljes létszám 17%-át adó tojóállomány 10%-kal csökkent. A megye állattenyésztésében jelentős ludak száma (1,7 millió) 11, a kacsáké (862,0 ezer) 18%-kal fogyott.

A Hajdú-Bihar megyei székhelyű gazdasági szervezetek 2018-ban 182 milliárd forint értékű új beruházást valósítottak meg, összehasonlító áron 16%-kal többet az egy évvel korábbinál. A növekedés elmaradt a 18%-os hazai átlagtól. A fejlesztési források 25%-át a feldolgozóiparban, 14%-át a mezőgazdaságban használták fel. A feldolgozóipar beruházásainak volumene 1,8, a mezőgazdaságé 14 %-kal bővült. A megyében 2018. december végén 106 ezer gazdasági szervezetet tartottak nyilván, 1,3%-kal (országosan 2,1%-kal) többet, mint egy évvel korábban. Főtevékenységük alapján az önálló vállalkozók 54 %-a a mezőgazdaságban tevékenykedett.




(nak.hu/Raffai Ferenc) (fotó: Lévai Zsolt)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám