Nemzetközi hírek

A digitalizáció, az adat alapú működés, döntéshozás szerepe jelentősen megnőtt a mezőgazdaságban. Az európai digitális innovációs központok, az EDIH-ek, egyablakos ügyintézési pontok, amelyek támogatják a vállalatokat és a közszféra szervezeteit abban, hogy reagáljanak a digitális kihívásokra és versenyképesebbé váljanak. Magyarországon az EU és a hazai finanszírozással indított Agrár EDIH projekt célja a mezőgazdasági termelők versenyképességének növelése a digitalizáció eszközeivel.
Az OMÉK keretében szervezett minikonferencia elsősorban a termelők részére mutatja be az Agrár EDIH célját és szolgáltatásait, a konzorciumi tagok által.

Helyszín:
1101 Budapest, Albertirsai út 10. I.-es fogadóépület, földszinti szervezői tárgyaló

Program:

13.00 – 13.20    Az Agrár EDIH céljának, működésének és szolgáltatásainak bemutatása
Dr. Balla István, Ph.D., egyetemi docens, ügyvezető igazgató, GAK Nonprofit Kft.
13.20 – 14.20    Kerekasztal beszélgetés az Agrár EDIH projekt konzorcium tagjaival az AEDIH szolgáltatásainak bemutatása

  • Asztalos Gábor, digitális agrár szakértő, Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.
  • Kovács Attila, tanszékvezető egyetemi tanár SZE
  • Papp Gergely, szakmai főigazgató-helyettes, NAK
  • Varga Péter Miklós, szakértő, GAK Nonprofit Kft.

Moderátor: Dr. Milics Gábor, tanszékvezető egyetemi tanár MATE

Kerekasztal főbb témái:

  • Milyen fejlettségi szinten van a digitális agrárium? A mezőgazdasági üzemek digitális érettségének mérése
  • A digitális érettség (készség) növelése/fejlesztése, hogyan segíti a gazdálkodókat a mindennapi feladataik ellátásában?
  • Az AEDIH szolgáltatások hogyan segíthetik a gazdálkodók digitális érettségének fejlesztését?
    - „útiterv” az üzemek digitális fejlesztésére
    - tesztelési lehetőségek
    - üzemlátogatások
    - képzések

14.20 – 15.00 Kérdések és válaszok

Moderátor: Dr. Milics Gábor, tanszékvezető egyetemi tanár MATE

 

Regisztráció:

Az esemény hivatalos meghívója ITT megtekinthető.A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrációs felület: https://forms.gle/MHT8U3jRLq7XDfAu9

A regisztrált résztvevőknek ingyenes belépést biztosítunk az OMÉK 2023 kiállításra. Az ingyenes belépéshez a AEDIH Minikonferenciára történő regisztrációt követően linket küldünk.

NAK / Töltősi Milán

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám