Nemzetközi hírek

Az Európai Unió egyik legnagyobb H2020-as kutatási és innovációs projektje az I2Connect, amelyben a mezőgazdaságot és erdészetet érintő összetett kihívásokra történő reagálás érdekében – huszonegy országgal együtt – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is részt vesz.

Az I2c általános célja, hogy a projektbe bevont tanácsadók felismerjék a gazdálkodók fejlesztési igényét és össze tudják őket hozni a hasonló témában érdekelt szereplőkkel a közös problémák megoldására, és így ők is az innovációs folyamatok szereplőivé váljanak.

A projekt konkrét célja a tanácsadói hálózatépítés, a tudásmegosztás, tudásáramoltatás úgy, hogy a tanácsadókat szólítsa meg, rajtuk keresztül pedig segítse a gyakorlati tudás és az innovatív gyakorlatok közös létrehozását, összekapcsolását, az eredmények egymás közötti megosztását. A projekt a meglévő európai tanácsadói hálózatokra támaszkodik, és a már megvalósult, a gyakorlatban jól működő tapasztalatokat kívánja elterjeszteni a kontinensen. Végül, de nem utolsó sorban, az innovációt a gazdák, a termelők felől érkező kezdeményezésként segíti kiteljesedni, megvalósulni.   

A NAK projektben vállalt feladata, többek között, a hazai „innovációs tanácsadók” azonosítása, készségeik feltérképezése, működésük, szerepük és kulcskompetenciák megértése. Ezen felül, képzések, tanulmányutak szervezése, a hazai és az európai jó gyakorlatok azonosítására. Ennek a vállalásnak a keretében 2023. február végén a NAK 2 fő szaktanácsadót delegált a projekt keretében szervezett tallinni (Észtország) Excellence Class képzésre.

Jelen cikkünkben Andrási Erika és Bányai Tibor szaktanácsadók osztják meg tapasztalatukat az interaktív innováció témában szervezett Excellence Class gyakorlati képzésről.

Az i2connect projektben 42 szervezet vesz részt, többségük közvetlenül segíti az innováció ösztönzését a vidéki területeken. Minden olyan jelentős európai mezőgazdasági és erdészeti tanácsadó szervezet képviselteti magát a projektben, akik elkötelezettek abban, hogy hozzájáruljanak a tanácsadási szolgáltatás folyamatos tanulásához és fejlesztéséhez, jobban kihasználva azokat a lehetőségeket, amelyeket az EIP-AGRI program a kutatás és a gyakorlat közötti szakadék áthidalására hozott létre.

Az interaktív innováció annyival jelent többet egy általánosságban vett innovációnál, hogy a folyamat minden esetben az elejétől a végéig többszereplős. A folyamat részei a gazdálkodók, szaktanácsadók, kutatók, egyetemek, állami szervezetek, civil szervezetek, pénzintézetek stb. Fontos kiemelni, hogy az interaktivitás önmagában nem elegendő, kell legalább egy koordinátor, vagy nevezhetjük projekt menedzsernek is, aki összefogja a folyamatot és beavatkozik, ha szükséges, előremozdítja a projektet és segíti az projektben résztvevő összes szereplő munkáját.

Bányai Tibor:

Az i2connect program keretében korábban részt vettem egy ún. Train the Trainers képzésen  Dublinban, így az ismeretek többsége számomra nem volt új. Azonban hasznos volt a tanultak felelevenítése és a más országokbeli tapasztalatok meghallgatása, tapasztalatcsere. Hasznos volt megtapasztalni, hogy az innovációs folyamatok máshol is hasonlóképpen zajlanak, mint hazánkban. Leginkább azt volt jó látni, hogy minden résztvevő a közös tudás hatékony megosztásában és a helyi tapasztalatok átadásában aktív volt. Mindenki nyitott és rugalmas volt az új ismeretek befogadásához a képzés során.

A képzéshez az oktatók és szervezők ötletes, gyakorlati feladatokkal készültek. Az egyik, számomra leghasznosabb feladat az volt, hogy (képzeletbeli) egyetemi hallgatókat kell meggyőznünk, hogy csatlakozzanak egy innovatív, új projekthez, amelyet ott helyben kellett 40 perc alatt kidolgoznunk. Figyelni kellett az időre, és párhuzamosan arra, hogy ilyen rövid idő alatt egy érdekes, sok ágazati szereplőt felvonultató innovatív projektetötletet tudjunk kidolgozni. A kétnapos Excellence Class tréninget egy jó hangulatú közös vacsorával zártuk.

Forrás: Bányai Tibor

Andrási Erika:

A NAK által, 2022. márciusában, Dunaharasztiban szervezett i2connect képzésen, és a németországi cross visit  során szerzett tapasztalatokon túl, érdekes volt más, eddig számomra ismeretlen országok (Észtország, Finnország, Litvánia, Portugália) szaktanácsadással foglalkozó szervezeteinek képviselőivel találkozni. Itt nem csak a szervezetek mérete, hanem a más-más nemzeti sajátosságokból adódó, eltérő nézőpontból kiinduló problémafelvetés és megoldás is nagyon tanulságos volt számomra, hiszen minden esetben a közös értékteremtés (co-creation) volt a cél, ami meg is tudott valósulni.

Házi feladatként kaptuk, hogy vigyünk magunkkal egy projektet, amin keresztül az interaktív innovációs folyamatok egyes szakaszait elemezni tudjuk, és rá tudunk látni a beavatkozási pontokra. Nagy örömömre szolgált, hogy az általam választott projekt (Green Drops – hidropónikus termesztési rendszer) a többi résztvevő érdeklődését is felkeltette, és a csoportmunkán túl, a „Kezdeményezések spirálja” (Spiral of Initiatives) elemzésnek is alapjául szolgált.

Forrás: Bányai Tibor

A workshop-ok után, lehetőségünk nyílt kiscsoportos beszélgetésekre is, amelyen több ország szaktanácsadójával együttesen arra a következtetésre jutottunk, hogy, ahhoz, hogy a jelenlegi a KAP és a klímaváltozás kihívásaira sikeresen fel tudjuk készíteni a gazdálkodókat, ahhoz, hogy az innovációk be tudjanak épülni a napi gyakorlatba, mind a szaktanácsadóknak, mind a szaktanácsadó szervezeteknek speciális kompetenciákra lesz szükségük, és ez irányú képzésük elengedhetetlenné válik.

Andrási Erika - Bányai Tibor (agrárszaktanácsadók, Excellence Class résztvevők) és Jakab Ágnes NAK i2c projektfelelős

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám