Vidékfejlesztés

A Magyar Falu Program keretében a Magyarország területén működő 5000 fő és ez alatti állandó lakosságszámú településeken a felújításra szoruló önkormányzati utak, hidak, járdák felújítása vagy kialakítása és gyalogos-átkelőhelyek fejlesztése céljából írt ki pályázatot az Agrárminisztérium.

A pályázati kiírás célja a vidéki települések népességmegtartó és népességnövelő erejének fokozása, valamint a településen élők életminőségének javítása, azáltal, hogy a program a vidéki térségek közlekedési infrastruktúrájának fejlesztését, a településkép, az alapvető szolgáltatások hozzáférhetőségének javítását célozza.

A projekt során út, híd építése/felújítása esetén legfeljebb 45 millió forint, járda építése/felújítása esetén 10 millió forint, egyszerű (építési engedélyhez nem kötött tevékenységgel kialakítható) gyalogos-átkelőhely(ek) kialakítása, fejlesztése esetén 5 millió forint, építési engedélyhez kötött tevékenységet tartalmazó gyalogos-átkelőhely(ek) kialakítása, fejlesztése esetén 10 millió forint igényelhető.

A rendelkezésre álló forrás 10 000 000 000 forint.

A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a Magyar Államkincstár által a Magyar Falu Program végrehajtására létrehozott és üzemeltetett elektronikus felületen keresztül lehet benyújtani 2025. május 23. – 2025. június 23. között.

A Magyar Falu Program keretében nyújtott támogatás vissza nem térítendő 100%- os támogatási intenzitású előfinanszírozott hazai támogatásnak minősül. A támogatás folyósításának nem feltétele saját forrás biztosítása/rendelkezésre állása.

Támogatható tevékenységek:

  • 1/1 tulajdoni hányad szerint önkormányzati tulajdonban lévő vagy állami tulajdonban és nemzeti park vagyonkezelésében lévő belterületi és/vagy külterületi utak építése, ezen belül utak kialakítása, átépítése, felújítása vagy korszerűsítése, portalanítása;
  • 1/1 tulajdoni hányad szerint önkormányzati tulajdonban lévő belterületi és/vagy külterületi hidak építése, felújítása, korszerűsítése;
  • 1/1 tulajdoni hányad szerint önkormányzati tulajdonban lévő belterületi és/vagy külterületi ingatlanon új, szilárd burkolatú, bárki által korlátozás nélkül használható közterületi járda építésének támogatása (anyag - például: térkő, zsaluanyag stb. - és munkadíj);
  • az önkormányzatok vagy a Magyar Állam tulajdonában lévő ingatlanokon elhelyezkedő, bárki által korlátozás nélkül használható közterületi járda javítása, felújítása (anyag és munkadíj);
  • 1/1 tulajdoni hányad szerint önkormányzati tulajdonban vagy a Magyar Állam tulajdonában lévő belterületi utakon gyalogos-átkelőhely(ek) kialakítása, fejlesztése.

Egy pályázó kizárólag egy pályázatot nyújthat be a jelen pályázati kiírás keretében. A pályázó kizárólag egy önállóan támogatható tevékenységre igényelhet támogatást. Több önkormányzat nem nyújthat be együttesen pályázatot.

Önállóan nem, csak a fenti tevékenységekkel együtt támogatható tevékenységek:

  • zöldterület rekonstrukció, átalakítási munkák;
  • komplex terület-előkészítési munkák (pl. bontás, tereprendezés, kármentesítés, lőszermentesítés, régészeti feltárás, balesetveszélyes útszakaszok közlekedésbiztonsági fejlesztése, balesetveszélyes ívek korrekciója, rézsűk, útpadka, szegély kialakítása);
  • eszközbeszerzés (szükséges forgalombiztonsági eszközök, berendezések);
  • a kivitelezést segítő ideiglenes forgalomirányító berendezések, forgalomelterelés költsége;
  • fejlesztéssel érintett területen elhelyezkedő és a beruházás során sérült árok –és áteresz helyreállítása (ebbe nem tartozik bele az árok és az áteresz tisztítása, amely településüzemeltetési feladatnak minősül).
  • útépítés, hídépítés, illetve felújítás esetén a fejlesztéssel érintett út(szakasz) műtárgyainak felújítása, korszerűsítése;
  • a fejlesztéssel érintett útszakasz, híd létesítmény tartozékainak felújítása, korszerűsítése, forgalomtechnikai létesítmények felújítása, korszerűsítése (pl. jelzőtábla, jelzőlámpa cseréje, útburkolati jelek kialakítása, gyalogosvédő létesítmények felújítása);
  • a felújított útszakaszhoz közvetlenül kapcsolódó, önkormányzati tulajdonú ingatlanon lévő közforgalom elől el nem zárt parkoló felújítása, építése;
  • a fejlesztéssel érintett útszakasz, híd által közvetlenül érintett területen, a beruházás során sérült felület helyreállítása, tisztítása;
  • a fejlesztéssel érintett út, híd esetén a fejlesztéssel érintett területen lévő gyalogosátkelőhelyek megvilágítását biztosító eszközök beszerzése és elhelyezése;
  • nyílt és zárt vízelvezető rendszer felújítása, korszerűsítése, kialakítása az alábbi korlátozás figyelembevételével: a nyílt és zárt vízelvezető rendszer felújítása, korszerűsítése, kialakítása a támogatással érintett útszakasz hosszáig vagy az útszakaszhoz legközelebb lévő befogadóig lehetséges azzal, hogy a vízelvezetés hossza a támogatással érintett útszakasz kétszerese lehet;
  • sárrázó építése, felújítása.
  • járda építése/felújítása esetén a fejlesztéssel érintett járda műtárgyainak felújítása, korszerűsítése;
  • járdaszakasz tartozékainak felújítása, korszerűsítése, forgalomtechnikai létesítmények felújítása, korszerűsítése (pl. jelzőtábla, jelzőlámpa cseréje, útburkolati jelek kialakítása, gyalogosvédő létesítmények felújítása);
  • a fejlesztéssel érintett járda által közvetlenül érintett területen, a beruházás során sérült felület helyreállítása;
  • a fejlesztéssel érintett járda esetén a megvilágításához kapcsolódó beszerzések közül kizárólag a járda egyenes irányú folytatásaként elhelyezkedő kijelölt gyalogosátkelőhelyek biztonságát fokozó megvilágítások beszerzése és elhelyezése.
  • gyalogos-átkelőhely kialakítása, fejlesztése esetén a kialakítással, fejlesztéssel érintett gyalogos-átkelőhely által közvetlenül érintett területen, a beruházás során sérült felület helyreállítása.

Az alábbi tevékenységekhez kapcsolódó költségek a projekt teljes összegének legfeljebb 7%- áig számolhatóak el:

  • a projekt-előkészítési, tervezési tevékenysége;
  • közbeszerzési eljárás lefolytatása során felmerülő tevékenységek költségei;
  • a megvalósításhoz kapcsolódó tevékenysége;
  • az Arculati Kézikönyv, valamint a tájékoztatás, nyilvánosság biztosításának költségei.

Nem támogatható költségek:

  • a Magyar Állam tulajdonában lévő ingatlanon közforgalom elől el nem zárt parkoló felújítása, építése;
  • a felhívásban meghatározott tevékenységen túli kommunikációs költségek (például: weblap létrehozása; weblap üzemeltetési költségei; domain díj stb.);
  • olyan támogatási tevékenység, amelyre a Pályázó korábban már költségvetési támogatást kapott, és a fenntartási idő még nem telt le

A pályázat további részleteiről itt tájékozódhatnak.

 

NAK / Tószegi-Faggyas Katalin

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám