Vidékfejlesztés

2024. április 5-ig lehet jelentkezni az első olyan nemzetközi LEADER fórumon való részvételi felhívásra, amelynek keretében az EU KAP hálózata összehozza a vidéki térségekből származó, LEADER-hez helyi szinten kötődő, motivált fiatalokat és a regionális, nemzeti és uniós szintű szervezeteket.

A 2024. június 11-13. között, a finnországi Vierumäki-ban megrendezésre kerülő esemény lehetőséget teremt arra, hogy hangsúlyozzák a fiatalok szerepének és elkötelezettségének fontosságát a LEADER megvalósításával kapcsolatban. Ennek érdekében a fórumot a Finn Nemzeti Hálózattal szoros együttműködésben szervezik meg.

A fórum fő célkitűzései a következők:

  • a fiatalok LEADER-rel kapcsolatos nézőpontjainak megismerése, megértése és összegyűjtése;
  • a fiatalok LEADER-rel kapcsolatos döntéshozatalban és végrehajtásban betöltött szerepének növelésére irányuló elképzelések megvitatása;
  • egy nemzetközi fiatal LEADER közösség támogatása.

A fórum legfontosabb sajátossága, hogy a résztvevők személyesen találkoznak majd és tevékenységeiket közösen tervezik meg. Az esemény célja elsősorban a 18 és 35 év közötti (kiemelten a 30 év alatti) fiatalok bevonása az EU különböző országaiból, akik a fórumon lehetőséget kapnak a LEADER-rel kapcsolatos eszmecserékre más országokból származó társaikkal, de – ami a legfontosabb – az irányító hatóságok, a nemzeti hálózatok és a nemzeti LEADER hálózatok képviselőivel egyaránt kapcsolódhatnak.

A felhívásra azon 18 és 35 év közötti vidéki fiatalok jelentkezhetnek, akik megfelelnek az alábbi kritériumok legalább egyikének:

  • a LEADER-ben aktívan részt vevő fiatalok pl. HACS vezetői/alkalmazottai, HACS vezetőségi tagjai, LEADER kedvezményezettek, országos HACS hálózat tagjai;
  • fiatal vezetők vagy aktivisták, akik helyi közösségfejlesztéssel foglalkoznak;
  • ifjúsági szervezetet nemzeti, regionális vagy helyi szinten képviselő fiatalok.

A résztvevőkkel szemben elvárás, hogy képesek legyenek világosan kommunikálni angolul (ez a rendezvény hivatalos nyelve), nagyban érdeklődjenek a vidékfejlesztési témák iránt és legyen motivációjuk arra, hogy az eseményen aktívan részt vegyenek és csatlakozzanak egy nemzetközi ifjúsági LEADER közösséghez. A kiválasztott fiatal résztvevők utazási és szállásköltségét a szervezők fedezik, további részletekről a kiválasztást követően nyújtanak tájékoztatást. A sikeres pályázók a lehető leghamarabb, áprilisban kapnak majd visszaigazolást a részvételről.

Az esemény időpontja: 2024. június 11-13.

Helyszín: Vierumäki (Finnország)

Jelentkezésüket az alábbi linkre kattintva adhatják le az érdeklődő fiatalok, legkésőbb 2024. április 5-ig: Jelentkezési lap

Az eseményre külön meghívást kapnak a nemzeti hálózatok, az irányító hatóságok és az érintett civil szervezetek képviselői. A fórummal kapcsolatos kérdések esetén a szervezők az alábbi e-mail címen állnak rendelkezésre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

 

Forrás: EU CAP Network

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám