`

A Vidékfejlesztési Program gombaházak és hűtőházak létesítésére kiírt pályázatából az első megvalósult hűtőházat adták át Csornán. Így a termelők egész éven át tudják biztosítani az áruellátást.


Mintegy száznyolcvan agrárvállalkozás 18 milliárd forintos támogatással épít, vagy fejleszt gombaházakat és hűtőházakat, a jövőben mindkét szám tovább növekszik – közölte Kiss Miklós Zsolt, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Csornán. Hozzátette, a program megalkotásakor az volt a kormány célja, hogy segítse azon vidéki agrárvállalkozásokat, amelyek a fejlesztésekkel munkahelyet teremtenek, illetve hatékonyabbak és versenyképesebbek tudnak lenni. Hozzátette, a beruházásokkal az energiafüggőségüket is csökkenteni tudják a vállalkozások, ennek jó példája a csornai beruházás, mert itt napelemeket is telepítettek.

A Hanság-Fertőmenti Zöldség-Gyümölcs Termelői Értékesítő Szövetkezet hűtőháza 256 millió forintból épült meg. (A szövetkezet 2003 márciusában alakult meg 19 taggal, jelenleg mintegy ötven tagja van. Fő termékük az alma és a vöröshagyma, de nagy területen termelik a különböző káposztaféléket, gyökérzöldségeket és konzervipari paprikaféléket is.) A fejlesztésre, ami a Vidékfejlesztési Programban a gombaházak és a hűtőházak közül elsőként valósult meg az országban, mintegy 150 millió forint támogatást nyert a szövetkezet. Az államtitkár kitért arra is, hogy éles a verseny az Európai Unióban és a globális piacon, és erre a magyar agrárágazatnak is fel kell készülnie. Az ilyen és ehhez hasonló beruházások a felkészülést is támogatják, mert a hűtőházakkal egyebek mellett növekszik az ellátás biztonsága.

Széles Sándor megyei kormánymegbízott arról beszélt, hogy a szövetkezet a hűtőházzal nagy potenciált ad a Hanságnak, a Rábaköznek és a Fertő térségnek, mert azzal, hogy egész éven át, folyamatosan tudják biztosítani az áruellátást, csökken a piaccal szembeni kiszolgáltatottságuk. Családi János, a szövetkezet elnöke felidézte, hogy fél év alatt épült meg a hűtőház, ami 450 tonna kapacitású. A hét hűtőkamra közül a legnagyobb száz tonna kapacitású.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám