`

Ellehetetlenítheti a magyar konzervipart és tönkreteheti a termelőket az O-I Manufacturing Magyarország Kft. A húsznál több országban telephellyel rendelkező multinacionális cég ígérete ellenére nem biztosítja a magyar konzervipari cégeknek a termékeikhez szükséges üveget orosházi öblösüveggyára kohójának felújítási munkái alatt. Mintegy 100 millió befőttes üveg hiányzik a hazai piacról, melyet más gyártók nem tudnak pótolni. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felszólítja a monopolhelyzetben lévő vállalatot, hogy ne hagyja magára magyarországi partnereit az általa okozott kaotikus helyzetben.

Az O-I Manufacturing Magyarország Kft. (O-I) orosházi üveggyárában kohófelújítást végeznek, az üzem termelése jelentősen lecsökken több hónapra. Emiatt a hazai konzervipari cégek 2018-as gyártásindulásához szükséges befőttes üveg mennyiség nem áll rendelkezésre, és annak más üveggyártóktól beszerzése is erősen kétséges. Ugyan az O-I egy globális konszern, saját termeléséből mégsem oldja meg a kieső fehér befőttes üveg mennyiség pótlását. A konzervipari cégek tájékoztatása szerint az O-I üveggyár 2017 szeptemberében azt ígérte hazai partnereinek, hogy a befőttes üveg igényüket a 2018-as évben kielégíti, majd 2017 decemberében kaptak jelzést a hazai konzervüzemek arról, hogy mégsem tudja kielégíteni igényeiket az üveggyár.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) több körben szervezett már egyeztetést a hazai konzervipar képviselői és az üveggyár között. Ezeken a Magyar Hűtő és Konzervipari Szövetség valamint a NAK képviselői is kifejtették határozott aggodalmukat. Az üveggyár konstruktivitást mutató ígéretei ellenére sajnos semminemű, a helyzet megoldását segítő lépést nem tett. A hazai konzervüzemek a környező országbeli gyárakból sem tudják beszerezni ezt a nagy üvegmennyiséget. A konzervipari cégek folyamatosan tárgyalnak külföldi potenciális beszállítókkal is, de az látszik, hogy maximum a szükséges üvegmennyiség tizedének beszerzése lehet megoldható, az is magasabb áron és bizonytalan minőségben. A hazai konzervipari cégek szinte kizárólag a hazai O-I üzemre alapozták eddig a tevékenységüket; külföldi üveggyárak a hazánkból érkező igényeket csak hátrasorolva fogadják, hiszen nem törzsvásárlóik a magyar konzervipari cégek. Valamint nehézkes az új, idegen partnertől való beszerzések finanszírozása, a szállítás. Azaz az orosházi gyár részleges leállása miatt kialakuló piaci helyzet terhei a konzervgyárakra, majd a fogyasztókra terhelődnének. De egyelőre még ez a megoldás sem látszik járhatónak.

Az O-I orosházi üveggyárának leállása legnagyobb mértékben a meggybefőtt gyártását veszélyezteti. A hazai meggytermelők évente 80-90 ezer tonna meggyet állítanak elő, amelynek 90-95 százaléka befőttként kerül a fogyasztókhoz. A nyersanyagot érintő nehéz helyzeten túl, a gyárak elveszíthetik a késztermékek felvevőpiacait, ezáltal több évtizedes munka mehet kárba. A fent említett befőttmennyiséghez mintegy 60 millió úgynevezett magas facett üvegre és 20 millió alacsony facett üvegre van szükség már a szezonban. Összesen közel 80 millió befőttes üveg szükséges a hazai meggyhez (a meggybefőtt gyártása júniusban veszi kezdetét). A hazai magas és alacsony facett üveg igényt nézve, mintegy 130 millió darabot használnak fel átlagosan egy évben a gyárak. A hazai meggybefőtt-termelés a készterméket tekintve mintegy 14-16 milliárd forint értéket képvisel.

Az említett egyeztetéseken túlmenően Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke levélben is felszólította az üveggyárat arra, hogy segítse hazai partnereit az általa okozott kaotikus helyzet rendezésével. A köztestület elfogadhatatlannak tartja, hogy a hazai termelőket, beszállítókat, konzervipari cégeket ellehetetlenítő helyzetben az O-I nem nyújt érdemi segítséget, cserbenhagyja magyar ügyfeleit. 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám