`

2020. december 3-4-én jön az ország egyik legnagyobb agrárrendezvénye, a siófoki Agrárszektor Konferencia. A kétnapos esemény egyedülálló módon veszi napirendre a legfontosabb és legaktuálisabb agrárgazdasági témákat, illetve nyújt prognózisokat az ágazat szereplőinek az államigazgatási, a hatósági, az üzleti és a vállalati döntéshozói szféra legnevesebb képviselőinek részvételével.


A konferencia a hazai agrárgazdaság egyik legjelentősebb eseményének számít. A rendezvény célja, hogy kézzelfogható segítséget nyújtson az ágazati szereplők – így valamennyi méretű gazdálkodónak, élelmiszeripari cégnek, inputgyártónak, gépforgalmazónak, termékkereskedőnek, illetve államigazgatási és érdekképviseleti szakértőnek – gazdálkodási döntéseihez, beruházásaihoz, támogatási pályázataihoz és piaci tevékenységeihez, illetve lehetőséget biztosít a networkingre és a kapcsolatépítésre is. A rendezvényt várhatóan Nagy István agrárminiszter nyitja meg, aki többek között a különböző válságenyhítő kormányzati intézkedéseket ismerteti majd.

A konferencia I. szekciója a koronavírus magyar agráriumra gyakorolt hatásáról szól majd, és többek között azt tekinti át, hogy az agrárvállalkozások a jelenlegi körülmények között milyen támogatási, termelési, beruházási, valamint piaci lehetőségekkel számolhatnak, illetve milyen további uniós és hazai kormányzati intézkedések várhatók. A szekcióban Nagy István mellett előadást tart Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem rektora is. A kerekasztal-beszélgetésében pedig részt vesz többek között Csányi Attila, a Bonafarm Csoport vezérigazgatója, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója, valamint várhatóan Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója és Nagy István is.

A konferencia széles programválasztékot nyújt az agráriumban érdekelt vállalkozások számára. A rendezvény szinte valamennyi olyan aktuális agrártémát napirendjére tűzi, amely hozzájárulhat az ágazati résztvevők eredményes gazdálkodásához, így szó lesz többek között a koronavírus-járvány magyar agráriumra gyakorolt hatásairól, az ágazat szereplőit érintő különböző finanszírozási lehetőségekről, a Közös Agrárpolitikáról, valamint az aktuális adózási kérdésekről is. Az eseményen kiemelt kerekasztal-beszélgetések és több tucat szakmai előadás hangzik el az államigazgatási, a hatósági, az üzleti és a vállalati döntéshozói szféra legnevesebb képviselőinek részvételével.

A Portfolio mindent megtesz, hogy a mostani járványhelyzetben teljes biztonságban legyenek együtt a legnevesebb előadók, vendégek és partnerek. A rendezvény ezért személyesen és online is elérhető lesz. Ez azt jelenti, hogy helyszíni részvételre csak korlátozott számban van lehetőség, amennyiben a rendezvény betelik, online lehet csatlakozni az eseményhez, ahol korlátlan részvételre van lehetőség! Így akik otthonról, vagy munkahelyükről csatlakoznak be, ugyanúgy a legmagasabb színvonalú konferenciaprogramot érhetik el.

A konferencia fizetős, a részvételhez előzetes regisztrációra van szükség. A rendezvényre offline és online jegyvásárlásra is van lehetőség. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagjai az eseményen 50 százalékos kedvezménnyel vehetnek részt. A Portfolio Agrárszektor Konferencia a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által ajánlott rendezvény, a kamarai tagok a kétnapos konferenciáért 4-4 pontot kaphatnak offline és online részvétel esetén is.

A jelentkezés és további információk itt.


(forrás: portfolio.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám