`

Már 315 ezernél is több vállalkozó választotta a katát, Magyarország legegyszerűbb és legnépszerűbb adózási formáját. Ez a mezőgazdasági tevékenységet végzők számára is ajánlott.


A kisvállalkozók az eddigi kedvezmények mellett újabb köztehercsökkentéssel is számolhatnak az idén, hiszen január 1-től nyolcról tizenkétmillió forintra emelkedik az alanyi áfamentesség választásának értékhatára, vagyis nem kell áfát felszámítaniuk és fizetniük – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Varga Mihály pénzügyminiszter. Elmondta, hogy a napokban minden katás vállalkozó elektronikus formában tájékoztató levelet kap a kedvező változásokról az adóhivataltól.

A tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy a kormány több speciális adózási formát kínál a vállalkozásoknak, amelyek – az adócsökkentés politikájának köszönhetően - egyre kedvezőbbé válnak. Az alanyi adómentes vállalkozásnak – főszabály szerint – nem kell áfát felszámítania és fizetnie, valamint áfa-bevallást sem kell benyújtania a 12 milliós értékhatárig.

Varga Mihály ismertette, hogy a kata 2013-as bevezetése óta Magyarország legnépszerűbb adófajtájává vált, köszönhetően annak, hogy havi 50 ezer forint befizetésével a vállalkozó megszabadul a társasági- és személyi jövedelemadó, a járulékok és a szociális hozzájárulási adó terhétől is. Mint mondta, már 315 ezernél is több vállalkozó választotta ezt a formát. Az adózási forma amellett, hogy a legnagyobb megtakarítást biztosítja a vállalkozások számára és drasztikusan csökkenti az adminisztrációs feladatokat, még rendkívül rugalmas is. Emlékeztetett, hogy 2017-ben megduplázódott a kata bevételi határa, hatmillióról tizenkétmillióra. Az alanyi mentességet választó katásoknak 2019-ben mindössze egyetlen nyilatkozatot kell benyújtaniuk, de azt is majd csak 2020-ban. (A katát választhatják mezőgazdasági tevékenységet végző őstermelők, egyéni vállalkozók, egyéni cégek, kizárólag magánszemély tagokból álló betéti társaságok is.)

Emlékeztetett: az adórendszer fejlesztését ösztönző kormányzati lépéseknek köszönhetően Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó, a harmadik legalacsonyabb a személyi jövedelemadó, valamint több kedvező adózási forma is elérhető a vállalkozások számára. Emellett az adóhivatal már harmadik éve készíti el a magánszemélyeknek a személyi jövedelemadó-bevallását, a cél az, hogy a vállalkozások adminisztrációs terhei is csökkenjenek.


(Pénzügyminisztérium/nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám