`

Országszerte folyik a kajszibarack betakarítása. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint idén – a tavalyi katasztrofális év után – jó termésre számítanak a termesztők. A minőségi magyar kajszira (ami egyébként a köznyelvben a sárgabarack) évek óta nagy a külföldi kereslet is.


A hagyományosan június végétől augusztus közepéig tartó kajsziszezonban jó termésre számítanak a gazdák, ugyanis idén tavasszal nem károsította fagy a virágokat, a terméskötődés nagyon jó volt. Nagyon sok és jó minőségű kajszibarack várható, olyannyira, hogy válogatni, ritkítani is kellett a termést. Az országban a termőterület az utóbbi években enyhén ugyan, de folyamatosan növekszik, a kajszi egyre népszerűbb a termelők körében. Jelenleg mintegy 5777 hektáron folyik a termesztés, amiről – az előzetes termésbecslés alapján – az idén mintegy 32 ezer tonna gyümölcsöt szedhetnek le a termelők. A kajszi legjelentősebb termőtája Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van, ahol közel 1500 hektár ültetvény található. Ennek mintegy harmadán a „Gönci Magyar kajszi” fajtát termesztik. Nagyobb termesztő-területek találhatók még Bács-Kiskun, Fejér, Pest, Tolna, Somogy és Heves megyében.

A kajszibarack az egyik „legmagyarabb” növény. Az elmúlt években átlagosan 24 ezer tonnányi volt az éves termésmennyiség, 2018-ban pedig ennél jóval rosszabb, kevesebb, mint 10 ezer tonna. A hazai termés 70 százalékát az ipar használja fel, 30 százalékát értékesítik a frisspiacon. A gyümölcsöt sokféleképpen lehet felhasználni, a friss fogyasztástól a fagyasztáson át a befőzésig. A háziasszonyok is elsősorban feldolgozzák: nagyon népszerű sütemény, lekvár, befőtt, mirelit formában is. De nem lehet megfeledkezni a barackpálinkáról sem… Az országon belüli fogyasztás növekedése mellett az is megfigyelhető, hogy a magyar kajszi kiváló tulajdonságait külföldön is elismerik, egyre keresettebb, hosszú évek óta egyike a legmagasabb áron értékesíthető kertészeti exporttermékeinknek. Az elmúlt években 3,5 ezer tonna körüli mennyiséget exportáltunk friss kajsziból, zömmel Ausztriába és Németországba.

A piaci lehetőségek kihasználásához és a fogyasztói igények kellő kiszolgálásához magas minőségű gyümölcs szükséges. Az utóbbi években megfigyelhető volt a piaci igények változása, amely egyértelműen a fogyasztói szokások átalakulásával magyarázható. A termelői trendek tekintetében lassú elmozdulás tapasztalható az intenzív művelésű ültetvények és az új fajták használatának irányába. Jelentős trend volt az elmúlt években a piros fedőszínnel jobban színesedő külföldi fajták irányába elmozdulás is, de a termelés gerincét még mindig a hagyományos magyar fajták adják.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara egyik legfontosabb feladata tagjai versenyképességének növelése, ehhez nélkülözhetetlen, hogy a gazdálkodók hozzájussanak a megfelelő információkhoz. A NAK ezért is szervez rendszeresen szakmai programokat a gazdálkodók számára: például a 2019. június 4-én kajszi szakmai napot rendezett Somogytúron, július 11-én pedig Tordason tartja a szokásos éves gyakorlati gépbemutatóval egybekötött fajtabemutatóját.

Rendkívül fontos lenne a magyarországi viszonyok közé való, hazai előállítású új fajták bevezetése, reagálva az éghajlatváltozásra és a csökkenő növényvédőszer-kínálatra. Szükség lenne a kajszibarack esetében is a betegségrezisztens, toleráns fajták nagyobb arányú használata, felmérve és mindig szem előtt tartva a piaci igényeket. Fontos például odafigyelni a kajszibarack növényvédelme során a kajszi „gutaütését” okozó kórokozókra, és ezek közt kiemelten a csonthéjasok európai sárgaság betegségét okozó fitoplazmára. A betegség elsősorban a faiskolai szaporítóanyaggal kerülhet be az ültetvénybe. A faiskolából kikerülő látensen fertőzött oltványok az ültetvényben a betegség elsődleges fertőzési gócaivá válhatnak. Ezért is tartjuk alapvetően fontosnak az egészséges szaporítóanyagok előállítását biztosító fejlesztéseket és egy jól működő szaporítóanyag-ellenőrzési rendszert.

(nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám