`

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) becslései szerint 11 gazdasági ágazatban – így a szeszes italok és borok, a növényvédő szerek gyártásában és kereskedelmében – a hamisításból és a fakadó veszteség uniós szinten 18 686 milliárd forintot tesz ki évente, Magyarországon pedig 223,6 milliárd forint kárt okoz.


Az EUIPO legfrissebb tanulmánya szerint az érintett ágazatok összesített vesztesége eléri az összforgalom 7,4 százalékát. A jogsértésekre leginkább érzékeny ágazatok között van – többek között – a szeszes italok és borok, a növényvédő szerek gyártása és kereskedelme. Az elemzés szerint a hamisítás az összes szektorban unió szerte akár 468 ezer munkahely megszűnéséhez vezethetett közvetlenül, mivel a jogszerűen működő gyártók kevesebb terméket állítanak elő, mint amennyit hamisítás nélkül előállítanának, és így kevesebb munkavállalót alkalmaznak.

Az EUIPO kiemelte: Magyarországon a hamisításból fakadó éves veszteség becsült értéke 223,6 milliárd forint, azaz az érintett 11 ágazat összesített forgalmának 10,5 százaléka. Az elemzés szerint Magyarországon az elmaradt forgalom egy főre jutó értéke évente 22 763 forint.

Az EUIPO immár második alkalommal mérte fel a hamisítás és kalóztevékenység gazdasági hatásait ágazati szinten, a szellemi tulajdonhoz fűződő jogsértéseknek leginkább kitett, fő gazdasági ágazatokban. A tanulmány becslései szerint a 2018-as első elemzés óta uniós szinten két ágazat kivételével mindenhol csökkent az éves elmaradt forgalom.

 


Ismeretlen világ

A hazai fogyasztók 40%-ánál számít egyelőre ismert jelenségnek az illegális növényvédőszer-kereskedelem, illetve a növényvédőszer-hamisítás. Míg a férfiak 45%-a, addig a nőknek valamivel több mint egyharmada (35%), valamint a felsőfokú végzettségűek 44%-a hallott a jelenségről. A friss terményeket, alapanyagokat leggyakrabban piacon beszerző fogyasztók körében 55%, addig a zöldségesnél vásárlóknál 43%, a hiper -és szupermarketekben vásárlóknál pedig már csak 36% hallott a jelenségről – derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) májusban közölt kutatási eredményéből.




(MTI/HENT)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám