`

A jövő héttől már kapható lesz a korai hazai meggy a piacokon, üzletekben. Magyarország az Európai Unió második legnagyobb meggytermelője; az utóbbi években itthon is egyre népszerűbb a frisspiaci meggy – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.


A változékony időjárás miatt a termelőknek idén kiemelten oda kell figyelniük a növényvédelemre, a betakarításra, hogy jó legyen a minőség – ami azért is fontos, mert hazánk a kontinens legjobb meggyét termeszti. Hazánkban mintegy 14 ezer hektáron termesztenek meggyet, az éves meggytermés – évjárati hatásoktól függően – 60-90 ezer tonna között ingadozik, idén a tavalyi 100 ezer tonna fölötti csúcstermés után mintegy 60-70 ezer tonna várható. A NAK által korábban végzett felmérés szerint legnagyobb területen Érdi bőtermő, Újfehértói fürtös, Debreceni bőtermő és Kántorjánosi fajtákat termesztenek.

Az idei tavasz hektikus időjárása, a száraz és hűvös napok váltakozása, az erős szél és a nyirkos, csapadékos idő miatt a megtermékenyülés nem volt olyan mértékű, mit az előző évben, illetve „megfáztak” a terméskezdemények. A terméskiesés legnagyobb mértékben az ország keleti térségét érinti, a felsorolt fajták közül elsősorban a Kántorjánosit, míg az Újfehértói fürtösnél átlagos termésmennyiség várható. Információink szerint az unió legnagyobb termelőjének, Lengyelországnak a meggyültetvényeiben 40 százalékos kárt okoztak a tavaszi fagyok, azaz itthon és külföldön is várhatóan keresleti piaca lesz a magyar meggynek.

A magyarországi éves meggyfogyasztás 15-20 ezer tonnára tehető. Az elmúlt néhány évben erősödött a frisspiaci fogyasztás és növekedett a fagyasztott meggy iránti kereslet is, ám továbbra is a meggybefőtt a legkedveltebb a vásárlók körében. Magyarország az Európai Unió egyik meghatározó meggytermelője, Lengyelország után a második helyen áll. A hazánkban megtermelt meggy minősége nagyon jó, ezért keresett külpiaci termék. A hazai meggy jelentős része, körülbelül 80 százaléka exportra kerül. Az export összetétele: 20-25 ezer tonna friss meggy, 38-45 ezer tonna meggybefőtt, 4-6 ezer tonna fagyasztott meggy. Legjelentősebb célpiacunk Németország. Az uniós meggybefőtt-kereskedelemben Magyarország vezető szerepet tölt be, az ellátás több mint 40 százalékát adja.

A hazai meggytermelők kiszámítható termelését segíti az a jogszabály, miszerint az évi 100 tonna felett meggyet feldolgozó cégeknek előzetesen, május 15-ig szerződést kell kötniük az általuk feldolgozandó mennyiség minimum 60 százalékára. A kontraktusban az árat illetve az azt meghatározó képletet egyértelműen rögzíteni kell.
Bár az idei piaci helyzet kedvezőnek tűnik, a kamara felhívja a figyelmet arra, hogy mindez nem fedheti el azt, hogy a magyar meggynek piacot kell találni, hiszen például a tavalyi magas termés komoly problémákat okozott. Egyértelműen további piacépítésre van szükség, illetve a feldolgozóipari kereslet még tervezhetőbbé tételére, valamint érdemes egyebek közt a natúrlé, a pulpok termékfejlesztésével, hazai és külföldi piacának kialakításával is foglalkozni.

 

Frissítve, 06. 13-án:

- A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, illetve az Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács közös meggypiaci elemzése pdf itt (572 KB) érhető el.

- A  FruitVeB termés- és piaci prognózisra alapozott árprognózisa itt olvasható.


(nak.hu) (fotó: MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám