`

Zsigó György, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara budapesti szervezetének alelnöke az időszerű közterületi növényvédelmi teendőket osztotta meg nak.hu-val.


„Április 2-án az ország több pontján felszereltük a vadgesztenyelevél-aknázómoly előrejelzésére szolgáló csapdákat. Már a kihelyezés pillanatában rajzó lepkéket csábítottak a feromonok Kecskeméten és Újbudán is. (Az első hét fogási adatai megnézhetők a www.zsigogyorgy.hu oldalon, illetve követhetők a rajzások is.) Az idei korai kitavaszodásnál résen kell lennünk! A hó eleji fotón már majdnem teljesen kitelt leveleket láthatnak, az egyik budapesti temető idős fáján. A növényorvosok a rajzás és lombozat fejlettsége alapján határozzák meg a permetezés időpontját. Megnehezíti a döntést, hogy a vegyes genetikai állományú idős vadgesztenyék gyakran egy fasoron belül is elhúzódóan fakadnak. Ahogy a termelésben, úgy a közterületen sem dolgozhatunk megszokásból. A növényvédő szerek kiválasztásában és védekezési időpont kijelölésében, kérjék ki a növényorvos kollégák véleményét!

 

A figyelem középpontjába került a fatörzsinjektálás. A rügypattanás után már el lehet indítani a kezeléseket. Gyakran a más szakmákból érkezők vágtak bele ebbe a kis beruházással járó, de nagy haszonnal kecsegtető vállalkozásba. Számtalan ajánlatot találhatunk az interneten is. A durván elvégzett fúrások, a helytelen seblezárások eredménye a baktériumos befertőződés, a fúrt lyukakat övező váladékos sötét gyűrű. A helyes technológia kialakítása, a megfelelően felszívódó készítmény kiválasztása és engedélyeztetése, a fertőzést okozó kórokozók meghatározása még folyamatban van. Sajnos a felelőtlen vállalkozók kiterjesztették az eljárást és a gyümölcsfákat (pl. a diót) is injektálják. Erre már a növényvédelmi hatóság is felfigyelt. Nem engedélyezett az eljárás, nem folytatták le a kísérleteket, így nem tudjuk, hogy mennyi növényvédő szer marad a termésben! Úgy vélem, hogy az injektálás esetében érdemes a jogszabályokat komolyan venni.

Közterületen csak kamarai tagsággal rendelkező növényorvos irányításával lehet növényvédelmi tevékenységet folytatni. Őket rendszeresen ellenőrzik és biztosan növényvédelmi végzettségű („zöld könyves”) dolgozókkal végeztetik a munkát. Valamennyien ismerik a készítmény veszélyességét, nem vállalkoznak gyümölcsfák injektálására. Az engedélytől eltérő felhasználás jogi következményeivel is tisztában vannak. Javaslom, hogy kérjék el a vállalkozótól a növényorvos adatait.

A Vivid II. volt az egyetlen injektálásra és kizárólag a vadgesztenyében engedélyezett rovarölő. Ez már nem kapható, helyette csak az ún. szükséghelyzeti engedély megkérésével juthatnak hozzá a vállalkozók a megfelelő készítményhez, a Vertimec Pro-hoz. Úgy gondolom, hogy aki a neve megadásával beadja a hatósághoz ezt a kérelmet, az egyben a nyilvánosság előtt vállal garanciát a munkájára és azt is tudja, hogy bármikor számíthat a hatóság ellenőrzésére. Ők valószínűleg dolgoztak már tavaly is, erről referenciát kérhetnek tőlük.

Az injektálás környezetkímélő eljárás, a jövőben is használni fogjuk. A felvetett problémák megoldására megindultak a laborvizsgálatok a Szent István Egyetem budai karán. Egyre újabb technológiai megoldások születnek: például Dr. Guttermuth Ádám gyorsabb sebgyógyulást ér el a fúrás nélküli injektáló készülékkel, illetve Cigány Zoltán kéregkaparás után, kisebb átmérőjű fúrószárral dolgozik."


(nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám