`

Példaértékűnek tartja a Földművelésügyi Minisztérium az egyik kereskedelmi lánc azon kezdeményezését, amelyben a másodosztályú zöldségeket és gyümölcsöket is átveszi a magyar termelőktől és azt olcsóbban kínálja a vevőinek.


Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár gratulált a Penny Market „Minket is lehet szeretni” elnevezésű projektjéhez.

– A magyar gazdákat, a zöldség- és gyümölcstermelőket támogatjuk, különösen olyan esetben, amikor a termelők, a kereskedelmi lánc és a minisztérium érdekei egybeesnek – mondta Czerván György a cég alsónémedi központjában, ahol Jens Thilo Krieger ügyvezető és D. Nagy Dániel stratégiaimarketing-osztályvezető mutatta be a projektet kedden.

Az államtitkár a találkozó után elmondta, a program mindenkinek hasznos lehet, hiszen a másodosztályú, de kiváló minőségű magyar termények forgalmazása révén vidéki munkahelyeket lehet megőrizni, a fogyasztók pedig egészséges élelmiszerhez jutnak, a szokásosnál 10-15 százalékkal olcsóbban. A „Minket is lehet szeretni” program emellett csökkenti az élelmiszer-pazarlást és közvetett módon csökkenti a gazdálkodás környezeti terhelését is.

Molnár János szentesi gazda – aki a Délkertész szövetkezeten keresztül beszállítója a Penny Marketnek – úgy fogalmazott: örül a kezdeményezésnek, mert minden forintra szükségük van az eredményes gazdálkodáshoz, márpedig eddig a hibás termények eddig a zöldhulladékba kerültek.

– A magyar gazdaságnak stabil bevételre van szüksége annak érdekében, hogy fejlődhessen. Ezért is döntöttünk úgy, hogy átvesszük a másodosztályba sorolt, kisebb, girbe-gurba zöldségeket és gyümölcsöket is a gazdáktól, elsőként a magyarországi diszkontláncok közül. Így nemcsak támogatjuk őket a fenntartható gazdálkodásban, de egyúttal a munkahelymegőrzéshez és -teremtéshez is hozzájárulunk. Természetesen továbbra is kiemelt cél, hogy a Penny Market magas beltartalmú zöldségeket és gyümölcsöket biztosítson a vásárlói számára – fogalmazott Jens-Thilo Krieger.


(FM Sajtóiroda)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám