`

Nem csak Magyarországon, hanem a romániai Szatmár megyében is kiépítik a jégkármérséklő-rendszert. Utóbbiban az OMSZ is közreműködik. Idehaza pedig az előkészületek zajlanak.


A román-magyar határmenti övezet együttműködését elősegítő, Interreg V-A Románia-Magyarország Program keretében támogatást nyert a Szatmár Megyei Tanács és az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) közös pályázata. A projekt célja jégkár mérséklése a romániai Szatmár megye területén. A partnerségi megállapodást Radics Kornélia az OMSZ elnöke, Buda István az OMSZ gazdasági elnökhelyettese, és Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke 2018. március 7-én írta alá Szatmárnémetiben.
A talajgenerátoros jégkármérséklő-rendszer Szatmár megye területén, megyén belüli központi irányítással épül ki. Az OMSZ a napkori radar-állomásnak, és további nyolc határmenti magyar meteorológiai állomás infrastruktúrájának fejlesztésével, valamint technológiai tudásának adaptálásával vesz részt a megvalósításban. A programot az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatja, melyet a résztvevő két tagállam nemzeti társfinanszírozással egészít ki.

Azt korábban már többször is jelezte Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, hogy az idehaza hamarosan induló, a kamara által működtetendő jégkármérséklő-rendszerhez várják akár a szomszédos országok csatlakozását is. Azt még nem tudni, hogy a szatmári és a magyarországi között lesz-e kapcsolat, de az elvi lehetőség fennáll. Már csak azért is, mert a NAK számára szintén az OMSZ szolgáltatja majd a jégeső-adatokat.

A március 6-i kecskeméti Agrárium 2018 konferencián a hazai helyzettel kapcsolatban a NAK-elnöke elmondta, jelenleg a talajgenerátorok kihelyezése és az ezüst-jodidok uniós közbeszerzése zajlik. Hozzátette, 986 darab ezüst-jodidos talajaggregátor épül országszerte, ebből 222 automata üzemmódban képes védekezni. Megismételte azt is, hogy a működési költséget évente nagyjából 1,5 milliárd forint, a rendszerrel megóvott termelési érték pedig 50 milliárd forint (azaz 1 forint ráfordítással 33 forint termelési érték menthető meg). A fórumon a jégkármérséklő-rendszer egyfajta hasznosságával kapcsolatban Varga István, a Róna Mezőgazdasági Szövetkezet kertészeti ágazatvezetője elmondta, hogy ha elkezd működni, akkor a növénybiztosításra kevesebbet kell majd költeniük. Győrffy Balázs meg is jegyezte, a rendszerért nem is lelkesedtek a hazai, növénybiztosítást kínáló társaságok, így látszik, hogy „jó úton járunk”.


(nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám