`

Nemzeti Fehérjetakarmány Program indul, hogy kiváltható legyen az importból származó génmódosított szóját tartalmazó takarmány. Az elképzelések egy-két hónap múlva kerülhetnek a kormány elé.


A program elindulását Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter jelentette be hétfőn. Ennek része egy hároméves kutatás-fejlesztési terv, amelyre 8 milliárd forint fordítható majd. Hozzátette, több kutatási fejlesztési feladatot kell végrehajtani, amelyek révén várhatóan 4-5 éven belül jelentős eredmények várhatók. Vannak azonban már most is olyan eredmények, amelyekre támaszkodni lehet, ilyen például, hogy a GMO-mentes szója vetésterülete az elmúlt években mintegy 70 százalékkal nőtt, és meghaladta a 70 ezer hektárt. Ez az új uniós közös agrárpolitikának (kap) is köszönhető, mivel az uniós pénzből ezt a terület is támogatható.

A miniszter szerint fontos az alternatív takarmányok és takarmánynövények előállítása is. Például a kukorica és a napraforgó feldolgozásakor keletkező melléktermékek eddiginél nagyobb mennyiségű hasznosítása, valamint a pillangós növényeknek is nagyobb szerepet kell kapniuk a takarmányozásban.
– Ezzel tovább nőhet a mezőgazdaság versenyképessége, illetve jelentősen nőhet a vidéki munkahelyek száma – mondta Fazekas Sándor, aki szerint az elképzelések egy-két hónap múlva kerülhetnek a kormány elé.

Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár kiemelte: az új közös agrárpolitika kialakításakor a magyar agrártárca jelentős erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a termeléshez kötött támogatásokkal segíthessék a fehérjenövények termelését. Ennek köszönhető, hogy az utóbbi időben nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte megugrott a szálas és szemes fehérjetakarmány-növények termelése. Közölte, az idén 4200 termelő több mint 70 ezer hektárra kért termeléshez kötött támogatást szójatermesztéshez, de a támogatás nemcsak a szója, hanem a pillangós növények termelésében is komoly ösztönző. A fehérjetakarmány program szerinte azért is fontos, mert miközben a magyar állattenyésztőknek évente mintegy 840 ezer tonna szójabab egyenértéknek megfelelő szójaszármazék szükséges, tavaly Magyarország csak 181 ezer tonna szójababot állított elő, és ebből exportáltak is. A fejlesztés szükségességét a nyáron a Brüsszelben aláír szójanyilatkozat is rögzíti. Magyarországon a fehérjenövények termeléshez kötött támogatások révén mintegy 8 milliárd forinthoz juthatnak a termelők éves szinten.

A tárcavezető jelentette be a program elindítását

 

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója hangsúlyozta: a mostani program nem egyenlő a szójaprogrammal. Ahhoz, hogy a magyar szójaigényeket – a takarmányozáshoz szükséges fehérjemennyiséget – teljes mértékben belföldről lehessen kielégíteni, mintegy 240 ezer hektáron kellene szóját termelni. Reálisan azonban Magyarországon nem lehet a következő években 100 ezer hektárnál nagyobb szója vetésterülettel számolni. Mint mondta, a fehérjetakarmány program átfogó és komplex módon kezeli a területet. Így nemcsak a szója, hanem az alternatív fehérjenövények (borsó, lóbab, lucerna) termesztésének ösztönzésével, és a terület növelésének a lehetőségével is foglalkozik, mint ahogyan az innovatív új takarmány-előállítási technológiák meghonosításának elősegítésével is.

Elmondta, a belföldi előállítású fehérjetakarmány-alapanyaggal mintegy 500-550 ezer tonna génmódosított szója importját kellene kiváltani. Ez a szakemberek számításai alapján reális lehetőség, ha például a takarmány-előállításban a napraforgódarát és a kukorica feldolgozása során keletkező száraz és nedves szeszmoslékot is felhasználják. Emellett a rovarfehérje előállítás is szóba jöhet mint lehetőség. A főigazgató szerint a fehérjetakarmány program megvalósításának a nemzetgazdasági hozadéka – a munkahelyteremtésen túl – 80-100 milliárd forint lehet, ennyivel nőhet ugyanis a magyar mezőgazdaság kibocsátása.

 


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám