`

Sikerrel és egyben jó üzleti eredménnyel termesztenek kivit nagyüzemi módszerekkel a Zala megyei Becsehelyen. A legnagyobb magyarországi ültetvény négyhektáros gyümölcsöséből tavaly óta már a hazai üzletekbe is szállítanak.


Miklós Ákos Márton a vele együtt munkálkodó édesapjától „örökölte" a kivi szeretetét, tatabányai otthonukban már az 1990-es években próbálkoztak a termesztésével. Néhány évvel ezelőtt fedezték fel a kiváló adottságokkal rendelkező Zala megyei Becsehely déli fekvésű dombjait, ahol 2012 óta nagyüzemi módszerekkel termesztik az eredetileg Kínából származó gyümölcsöt. Ma négy hektáron közel háromezer tő kivi sorakozik a domboldalakon, a májusi virágzás után október közepén szüretelik, de már most roskadoznak a vesszők a gyümölcsök sokaságától.

Mint a szakmai vezető hozzátette: ezen a környéken sokaknak volt korábban is néhány kivibokra, de nagyüzemi módszerekkel senki nem próbálkozott. Pedig kiválóak az éghajlati viszonyok – szinte soha nincs mínusz 10 Celsius-foknál hidegebb –, a kötött, agyagos talaj jól megtartja a vizet, bár öntözésre ennek ellenére is szükség van, a tápoldatozás és a lombtrágyázás pedig szintén profi módon zajlik a tulajdonosok által ennek ellenére szerényen csak „barkácsültetvénynek" titulált gyümölcsösben, ami a maga nemében és méreteiben egyedülálló Magyarországon.
– A dél-zalai dombokon évszázadok óta termesztenek szőlőt, de a nagy munkaigényű kisparcellás termelés inkább ráfizetéses. A kivi azonban a lugasokká formált, erősebb támrendszert igénylő formában sokkal jövedelmezőbb a szőlőnél – vélekedik Miklós Ákos Márton. Megjegyezte, az első 300 kilogrammnyi kivit 2015-ben a fővárosi nagybani piacon értékesítették, tavaly viszont már több tonnányi mennyiséget adtak el egy nemzetközi üzletlánc hazai cégének.

Az üzletekbe kerülő dobozon is rajta áll, hogy magyar kivi Becsehelyről, a sikere pedig azért is nagy, mert az importáruhoz képest sokkal húsosabb, magasabb a szárazanyag- és cukortartalma, továbbá hónapokig eltartható hűvös helyen. Az európai üzletekben olasz és új-zélandi kivit árusítanak, de az importgyümölcs 3-4 százalékát egy-két éven belül kiválthatja a becsehelyi kivi. Az ültetvény ugyanis 8-10 éves korára éri el a maximális termőkapacitását, akkor már nagyjából 90 tonna körüli mennyiséget szüretelhetnek.

Miklós Ákos Márton azt is megmutatta, hogy a becsehelyi birtokon több tucatnyi meleget igénylő növényfaj is kiválóan megél. Számtalan egzotikus gyümölcsöt termesztenek még kisebb mennyiségben, van itt khakigyümölcs, füge és pekándió is, de a pálmáktól a többféle bambuszfajtáig nagyon széles a virágzó-zöldellő növények választéka. A tulajdonos mindehhez még azt is hozzátette: ők sem bánnák, ha mások is belefognának a kivitermesztésbe, sok helyen a zártkerti ingatlanok rekultivációjaként is sikerrel lehetne termelni ezt az egzotikus gyümölcsöt.

 


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám