`

Kukorica fajtabemutatót rendezett a tudományos akadémia agrártudományi központja Martonvásáron, amely során kiderült, hogy a kukoricaterméssel idén elégedettek voltak a szakértők, és a hazai jövő is kedvezően alakulhat.

 


– A kukorica „mennybemenetele” ez az év, hiszen kivételes esztendő az idei: a gabona mellett a kukorica is várhatóan bőségesen terem majd nálunk, legalábbis a kukorica jelenlegi „szépsége” ezt ígéri – adott frappáns felütést Mária napján, a katolikus egyház Mária mennybemenetele ünnepére utalva Balázs Ervin, a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontjának (MTA ATK) főigazgatója a központ mezőgazdasági intézete által szervezett, szeptember 8-i martonvásári kukorica fajtabemutató felvezetőjében. Arra célzott, hogy a sokéves tapasztalat szerint, ha a gabonának jó a hozama, akkor a kukoricáé szerényebb szokott lenni, ám most nincs így…


Az MTA ATK MGI pedig azért foglalkozik a kukorica – és persze a búza – nemesítésével, hogy a vetőmag minősége és a megtermelt mennyiség egyensúlyban legyen, ne menjen egyik a másik rovására. Mint Marton L. Csaba, az intézet tudományos osztályvezetője a kukoricanemesítésről szóló előadásában elmondta, Magyarországon az elmúlt 35 évben a termésátlag összességében növekedett, és ehhez hozzájárultak a Martonvásáron létrehozott hidegtűrő hibridfajták is, különösen az igen jó mutatókkal rendelkező és a gazdálkodók körében emiatt népszerű Mv 170-es és Mv 270-es fajták. Ugyanakkor megjegyezte, hogy ha megfelelő lenne a termőterületek öntözése, akkor még jobb eredményeket lehetne produkálni.
Ahogy Vida Gyula tudományos osztályvezető fogalmazott, a nemesített búzafajtáknál is volt hasonlóan jól teljesítő egyed, mégpedig az Mv Nádor, amely intenzív, bőtermő malmi búza a maga 9 tonna feletti termésátlagával. Ő azért a pozitívumként említendő kedvező hozam mellett a 2015/16-os időszak gyengébb pontjait is sorolta: például, hogy a nitrogén, a foszfor és a szervestrágya szükségességét kevesen ismerik fel, és hogy a gombafertőzésekkel most is meg kellett küzdeni.

A nemesített kukoricafajtákból néhány kiváló darab


De vissza a kukoricához. Az idei esztendő kedvező alakulását Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató-helyettese is igazolta: idén az 1 millió 55 ezer hektárnyi hazai földterületen a kamara előrejelzése szerint 7,5 tonna/Ha termésátlag várható, és ugyancsak az előrejelzés szerint az összes termés pedig 7991 tonna körül lehet. Ha mindez valóban bekövetkezik, akkor a 2016-os mennyiség a 2015-ös 6545, a 2013-as 6756 és a 2012-es 4762 tonnához képest mindenképpen javulást jelent (2014-ben kimagaslóan kedvező volt a kukoricatermés: 9315 tonna).
Ugyanakkor megjegyezte, a gond egyfelől az, hogy a nemzetközi piacon szinte valamennyi kukoricatermelő országnak hasonlóan jó éve volt, másfelől az, hogy a termelt összmennyiség több a keresleti összigénynél, ez pedig piaciár-csökkentő hatású. (A magyarországi ár a két mértékadó árutőzsde, a hagyományosan magas francia /párizsi/ és az ehhez képes alacsony amerikai /chicagói/ ár között van: jelenleg 40-41 ezer Ft/tonna körül ingadozik.)
A jövőről szólva pedig elmondta, könnyen elképzelhető, hogy még a most megtermelt kukoricamennyiségnél is többre lehet szükség. A NAK-hoz eljutott jelzés szerint ugyanis két tőkeerős európai bioetanolgyártó cég is többszázezer tonna kapacitású üzemet szeretne létrehozni Magyarországon, és ha megvalósul mindkettő, jelentős „felszívóhatást” fejthetnek ki a hazai kukoricapiacra.


Az előadások után a nagy számban megjelent érdeklődők – akik között voltak szlovák és ukrán szakemberek is – a nyílt terepen is meggyőződhettek az elhangzott mondatok igazságtartalmáról: a nemesített fajtákat és az ezekhez kapcsolódó agrotechnikai megoldásokat a Martonvásár melletti termő- illetve bemutatóterületen nézhették meg.


(nak.hu)

 


Oroszország beelőzi az EU-t
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) legfrissebb előrejelzése alapján idén 2566 millió tonna gabonát takarítanak be világszerte, az előzetes becslésekhez képest 22 millió tonnával többet. Ez a növekedés a világszerte kiemelkedő búza-, és inkább csak az amerikai piacon felfutó kukoricatermésnek tulajdonítható.
A teljes szemesgabona-kibocsátás (1329 millió tonna) 2016-ban 2 százalékkal haladja meg a tavalyit, ahogy sok országban, például az Egyesült Államokban erősebb kukoricatermést prognosztizálnak.
Búzából is lesz bőven: a 741 millió tonnára emelt előrejelzés az optimista ausztrál, észak-amerikai, indiai és orosz terméskilátásoknak köszönhető. Oroszország a legjobb úton halad, hogy a világ legnagyobb búzaexportőrévé váljon, megelőzve az Európai Uniót, ahol a csapadékos időjárás keresztbe tett a jó szezonnak.
Minimális növekedés mellett, lényegében változatlan szinten marad a gabona iránti kereslet, élén a kukoricával és az alacsonyabb minőségű takarmánybúzával. A gabonák kereskedelme élénkül a búza és szemes termények bőséges elérhetőségének köszönhetően. (forrás: FAO)


 

 

 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám