`

A Tesco árpolitikája ellen tiltakoztak a dinnyetermelők szerdán, a cég visszautasította a vádakat.



Teherautókról dobáltak dinnyét a termelők a budaörsi Tesco épülete elé július 27-én, szerdán, hogy ezzel is tiltakozzanak az áruházlánc árpolitikája ellen, feltételezve, hogy a Tesco túlzottan alacsony akciós árai lenyomják a felvásárlási árakat.
Oravecz Tamás, a Dinnyetermelők Országos Egyesületének elnöke elmondta, hogy az áruházlánc hétfőn kilónkénti 49 forintos dinnyeakciót hirdetett, ami 20-25 forintos felvásárlási árat generál, és ezzel súlyos veszteséget okoz a szezon közepén az ágazatnak. Megjegyezte, az áruházlánc ugyan 79 forintra emelte a magyar dinnye kilónként árát, de a szövetség szerint 100 forintos kilónkénti fogyasztói ár lenne elfogadható. További problémának tartotta, hogy a Tesco tönkreteszi az exportpiacokat az interneten is terjedő árcédulával (miszerint bruttó 15 centért árulják a dinnyét Magyarországon). Az elnök kifogásolta, hogy az áruházlánc az öt éve tartó agrárkormányzati fogyasztásélénkítő és kóstoltató akciókban sem vesz részt.


Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a tiltakozásra reagálva elmondta: a dinnyetermesztők nevében a kamara kéri a kiskereskedelem szereplőit, vegyék figyelembe, hogy az ehhez hasonló akciók hatásai sokszor beláthatatlanok, súlyos piaci zavarokat eredményezhetnek, és ezáltal vidéki családok tízezreinek megélhetését és jövőjét veszélyeztetik. A gazdálkodók érdekeit szem előtt tartva jelenleg is országszerte zajlik a kamara által indított dinnyepromóciós kampány. Emlékeztetett rá, hogy az Agrármarketing Centrum (AMC) Nonprofit Kft., illetve hat áruházlánc, az ALDI, az Auchan, a CBA, a Lidl, a METRO és a SPAR közreműködésével megvalósuló dinnyepromóció keretében július 19. és augusztus 20. között összesen mintegy 50-60 helyszínen kóstoltatják és népszerűsítik a hazai dinnyét. Az eddigi visszajelzések alapján a kezdeményezés rendkívül sikeres, ezért a kamara több hasonló népszerűsítő kampányt tervez. A következő időszakban a csemegeszőlő és az alma kerül sorra. A kamara elnöke reményét fejezte ki, hogy ezekhez a programokhoz a Tesco áruházlánc is csatlakozik majd.


A Tesco még július 18-án sajtóközleményben tudatta, hogy ettől a naptól magyar beszállítóktól származó görögdinnyét vásárol, és a magyar beszállítók elkötelezett partnereként arra törekszik, hogy a kiváló minőségű termékeket még szélesebb körben ismertté tegye, ezért a tavalyi évhez hasonlóan külföldön, a Tesco hálózatán belül is felkerül a polcokra az ízletes magyar görögdinnye.
A cég a szerdai budaörsi akcióra, az MTI-nek adott válaszközleményében hangsúlyozta, hogy nem célja az árak lenyomása: a dinnye kilónkénti akciós ára 99 forint, alacsonyabb ár a túlkészlet miatt fordulhat elő egyes áruházakban. (Oravecz Tamás erre úgy reagált, szerinte ésszerűtlen, hogy a szavatosság előtti készletkisöprés indokolja az alacsony árat.) A társaság szerint a mostani görögdinnye-kampány célja a választék népszerűsítése, hogy vásárlók megismerjék a jobb beltartalmú fekete héjú magszegény, sárgahúsú és mini görögdinnyéket. Az elmúlt években a Tesco szoros kapcsolatot alakított ki a hazai szállítópartnereivel, akikkel előre egyeztetett termeltetési terv alapján dolgozik.
A vállalat az idei szezonban közel 9,5 millió kilogramm görögdinnye értékesítését szeretné elérni, melyből 8 millió kilogramm hazai dinnye lenne. Az áruházlánc várhatóan ugyancsak 8 millió kilogrammot exportál majd a cseh, szlovák és lengyel piacra, szemben a 2015-ben exportált 6 millió kilogrammal.


(NAK/MTI) (fotó: MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám