`

Van, amire még a növényvédő szerek sem képesek: a csapadékot pótolni. Persze – mint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Syngenta hódmezővásárhelyi szakmai napján is kiderült – aszályos körülmények között is lehet gazdálkodni.


Az egyik pillanatban még a 19. században éreztük magunkat, a másikban már a valós 21-edikben, miközben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Syngenta május 25-i közös növényfajta-bemutató szakmai napjára tartottunk. Ugyanis egy szinte kietlen dél-alföldi tanyavilágon – romos, elhagyatott istállók, düledező tárolók, agg, ősi gépek, legelő nyájak, a semmit őrző kikötött kutya – át vezetett az út a Hódagro Zrt. Hódmezővásárhely melletti, wc-vel, alkalmi konyhával és büfével, nádtetős fedett teraszokkal felszerelt, erdős, tavas exkluzív pihenőparkjába. Itt várták a szervezők a gazdálkodókat a Syngenta Szershow 2016 nevű szántóföldi bemutatóra. A parktól szinte karnyújtásra volt a Hódagro-mezőn elkülönített kísérleti terület, ahol a kukorica, az őszi káposztarepce, a napraforgó és a kalászos ,,viselkedését” mutatták be kezelt illetve hagyományos művelés mellett.
Papp Gergely, a NAK szakmai főigazgató-helyettese elárulta, azért hozták össze ezt a terepszemlét, mert a kamara – szolgáltatói jellegét hangsúlyozva – igyekszik minden szakmai segítséget megadni tagjainak, hogy a modern gazdálkodáshoz szükséges tudás birtokában legyenek.


A Syngenta növényvédelmi technológiája ilyen, hiszen a vetéstől a betakarításig tartó ,,élethossz” minden, jól elkülöníthető, adott esetben problémás szakaszára (gyom-, gomba-, rovarveszélyes időszak) kínál megoldást, hogy jó minőségű és gazdag termést hozzon valamely haszonnövény. A terepet járva látványos volt a különbség – főleg a kukoricánál – a parlagi és a növényvédő szeres rész között, leginkább az utóbbi javára: szebbnek, életképesebbnek, egészségesebbnek tűnt.
Igen ám, de van, amire még a szuperáruk sem képesek! Például esőt nem tudnak a semmiből varázsolni, éltető csapadék nélkül pedig borítékolható a kár és/vagy a gyenge minőség, a gyenge hozam.
Mint kiderült, az utóbbi két hónapban ebben a régióban mindössze 7 milliméter eső esett, azt pedig pillanatok alatt ,,elnyelte” a föld, a növények semmit sem szívtak fel belőle. (Miközben az ország másik felén, a Dunántúlon, majd’ 100 milliméter mennyiségű csapadék is hullt.) Ahogy Békési Zoltán, a Syngenta munkatársa fogalmazott, ez egy „katasztrófa sújtotta övezet”, és eső híján – hiába bizonyítanak –, még a különböző növényvédelmi szerek „sem képesek a csodákra”.

A kísérleti terepen ismerkedtek a növényfajtákkal a gazdák

 


Szabó Lajos, a Hódagro Mezőgazdasági Zrt. elnök-vezérigazgatója is azt emelte ki, hogy a klímaváltozás egyik következménye, a túlzott mértékű aszály ezen a vidéken fokozottan jelentkezik. Május idején még inkább csapadéknak kellett volna lennie, ehelyett hosszú ideje szárazság van csak – és ilyen körülmények között kell fenntartható módon gazdálkodniuk. A szakmai közönségnek azt mondta, reméli, hogy a bemutató során választ kapnak arra, tudnak-e energia- és víztakarékosan, a szükséges technológiát is alkalmazva, jó minőségű termést produkálni. Nos, mi azt láttuk, hogy – még e sajátos 21. századi viszonyok között is – tudnak...

 

 

(NAK) (fotó: Gyulai Tóth Zoltán/NAK)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám