`

A Mosonmagyaróváron jövőre induló tejipari képzés keretében a hallgatók tudományos igényű, átfogó ismereteket szerezhetnek a tejipari tevékenységről.


Tejipari szakmérnöki, valamint tejipari szaktanácsadói szakirányú továbbképzési szakot indít a 2017–2018-as tanév második félévében a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kara Mosonmagyaróváron – jelentette be Varga László, a szakot vezető egyetemi tanár. A levelező tagozaton meghirdetett képzés időtartama három félév, félévenként 90 óra időtartamban, közvetlen konzultációkkal, laboratóriumi és üzemi gyakorlatokkal, hazai, illetve külföldi tanulmányúttal.

A 2018-ban bicentenáriumát ünneplő mosonmagyaróvári kar az új képzéssel folytatja saját, harmincéves tejipari szakmérnökképzési hagyományait, de egyben reagál a piaci igényekre is. A hazai tejszektorban ugyanis tejipari szakmérnökökből és szaktanácsadókból egyaránt hiány mutatkozik. A kar vezetői szerint pedig a magyar tejágazat csak jól képzett szakemberekkel tud válaszolni az ágazatot érő globális kihívásokra. Ilyen például, hogy a világpiacon erőteljesen fokozódik a kereslet a tejzsír iránt, a hazai termelők által előállított tejek beltartalmi értékei pedig esetenként elmaradnak az Európa fejlett országaiban tapasztalhatótól. A szakmai szervezetek előrejelzései szerint a világpiacon növekvő tejigénnyel lehet számolni a közeljövőben, a hazai tejszektor kilátásai tehát pozitívak, de a versenyben csak hatékony termeléssel lehet sikeres. A kar ezt felismerve hirdette meg az új továbbképzési szakot.

A képzés keretében a hallgatók tudományos igényű, átfogó ismereteket szerezhetnek a tejipari tevékenységről. A kar célja, hogy hallgatói önálló irányító és oktató tevékenységre is képes, egységes szakmai szemléletű, elméletileg megalapozott szakismeretekkel rendelkező specialistákká váljanak a képzés eredményeként. Az egyetemi tanár szerint erre az oktatók felkészültsége és a kar hagyományai garanciát jelentenek. A szakot elvégző hallgatók képessé válnak a tejtermelési, illetve az elsődleges és tejipari feldolgozási folyamatok irányítására, a termelési folyamatok szervezésére és fejlesztésére, a tejfeldolgozási folyamatok és a tejfeldolgozás különböző termékeinek ellenőrzésére, a minőségbiztosítási és a minőségfejlesztési, továbbá a marketingfeladatok megoldására. Egyben kompetenciát szereznek a fejlesztési feladatok átfogó szemléletű elvégzésére, valamint konstruktív kutató, oktató és igazgatási feladatok ellátására is.

A tejipari szakmérnöki szakirányra a felvétel feltétele az agrár- vagy műszaki képzési területen legalább alapképzésben szerzett mérnöki oklevél, míg a tejipari szaktanácsadói szakirány esetében természettudományi, orvos- és egészségtudományi vagy gazdaságtudományi képzési területen legalább alapképzésben szerzett oklevél. Gondoltak a korábbi képzési rendszerben végzettekre is: ők a felsoroltaknak megfelelő, legalább főiskolai szintű oklevél birtokában felvételizhetnek.


(forrás: vg.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám