`

Bár a globális tejágazat helyzete stabil, idehaza vannak problémák. Például, hogy nincs elég hazai tejtermék az igények kielégítéséhez vagy az, hogy a tejelőszarvasmarha-állomány érdemben nem növekedik.


A hagyományos – immár kilencedik – tejágazati konferenciáját tartotta Gárdonyban, november 14-én a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, amelyen a nemzetközi és a hazai helyzetet mutatta be Bognár Lajos az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára.

A globális helyzetről szólva elmondta, hogy az Európai Unió nyerstej-termelése 2013 óta folyamatosan emelkedik, ennek ellenére sem uniós, sem világszinten nincs túltermelés. A nemzetközi piaci keresletet Kína mozgatja, és mint megjegyezte, a szakmai előrejelzések szerint a tejtermékek iránti világpiaci kereslet továbbra is megmarad. A helyettes államtitkár hozzátette, a tej ez évi első féléves havi átlagára 34,4 euro/kg volt, ami az elmúlt öt év legmagasabb értéke. Hozzáfűzte, hogy a nemzetközi piacon a főbb feldolgozott termékek, a vaj, a vajolaj, a sajt és a sovány tejpor árai régóta magasak. Úgy vélte, hogy összességében a globális tejágazat helyzete stabil, és ez előnyös a magyar tejiparnak is.

Ami a hazai állapotokat illeti: Bognár Lajos megjegyezte, hogy bár a statisztikai adatok szerint a szarvasmarha-egyedszám folyamatos növekedést mutat (2019. júniusában 982,8 ezer volt), viszont a tejelőszarvasmarha-állomány érdemben nem növekedik. Jelezte, hogy Magyarországon 119 tejfeldolgozó létesítmény van, de a felvásárolt folyótej 70 százalékát a három legnagyobb tejipari üzem dolgozza fel.
– A hazai tejtermék-fogyasztás növekedését a tej áfájának öt százalékra csökkentése mellett egyértelműen a sajt- és vajfogyasztás növekedése hozta –mondta a helyettes államtitkár. – De aggasztó, hogy a tejágazati növekedésből nem feltétlenül a hazai tejipar veszi ki a részét, hiszen 16,7 százalékos a tejágazat külkereskedelmi hiánya, vagyis nincs elég hazai tejtermék az igények kielégítéséhez. Ennek legfőbb oka, hogy továbbra is sok nyerstejet importál Magyarország, ezért a következő években stratégiai célnak kell lennie a lakosság jó minőségű hazai tejtermékkel való ellátása a lehető legmagasabb hozzáadott értékkel.

Bognár Lajos elmondta: a hazai tejiparban a foglalkoztatottak száma megközelíti a hétezret, a szektor tavalyi árbevétele 316 milliárd forint volt, ebből az export 70 milliárdot tett ki. Megemlítette, hogy az agráriumon belül a tejágazat szerepe meghatározó, ugyanis a foglalkoztatottak aránya meghaladja a hét százalékot, az árbevétel pedig a nyolc százalékot. Az összes – uniós és hazai – támogatást tekintve 2014 és 2020 között 26 milliárd forint jut a tejágazati szereplőknek.

De nem csak a „végeredményről” szólt a helyettes államtitkár, hanem a termelés alapját meghatározó takarmánynövényeket érintő mikotoxin-helyzetről is.
– Nem igaz, hogy az összes hazai búza és árpa fuzárium toxinnal fertőzött, de a 2019-es év hektikus időjárása miatt egyes területeken erősebben szennyezett tételek voltak. Elsősorban a DON (deoxynivalenol) toxin szennyezettségéről vannak adatok, amelyek általában csekély, de esetenként extrém magas értékeket mutatnak – oszlatott el egy jó ideje terjedő szóbeszédet. – Nem kell ezt sem negligálni, sem eltúlozni, mert mindkettő egyaránt bizalmatlanságot kelt a tejet és tejtermékeket fogyasztók körében.

Mint mondta, a tejelő szarvasmarha esetében nem számítanak jelentős problémára, mivel egyrészt a szarvasmarha kevésbé érzékeny a DON-ra, másrészt pedig ezen állatok adagjába a kalászos gabonák jellemzően kisebb mennyiségben kerülnek be. A DON-szennyezés a tejben várhatóan nem jelenik meg, így élelmiszerbiztonsági gonddal nem számolnak.

E résztéma nyomán Bognár Lajos kitért még a szarvasmarhák egészségügyi kezelése során alkalmazott antibiotikumokra is, és mint mondta, előbb-utóbb piaci kérdés lesz abból, hogy egy-egy állomány kezeltek ilyen szerrel vagy nem.
– Magyarországon ma nem a szarvasmarhák a legnagyobb „antibiotikum-fogyasztók”, ám az állományokban indokolt a csökkentése. Nem igaz, hogy nem lehet csökkenteni! Ha javul az állategészségügyi állapot, akkor az antibiotikum-mennyiség is csökkenthető!

 


Lengyel dinamizmus

A konferencián elhangzott, hogy a legnagyobb magyarországi tej- és tejtermék-beszállítók közé tartoznak a lengyel feldolgozócégek. A szervezők emiatt kérték fel Lengyel Szarvasmarha-tenyésztők és Tejtermelők Szövetsége képviselőjét, hogy adjon betekintést az ottani tejágazatba. Dorota Smigielska, a szövetség tejpiaci elemzője elmondta, Lengyelországban 2018-ban a tejtermelés (minden terméket beleszámítva) elérte a 14 millió tonnát, amely 3,5 százalékos növekedés volt az egy évvel korábbihoz képest. Ebben az évben – az első hat hónapban – már 8 millió tonnánál tartanak, összességében 2020-ra pedig további 4 százalékos növekedéssel számolnak. Mindezt úgy, hogy csökken a tejelőszarvasmarha-állomány: míg 2006-ban 2,6 millió állatot tartottak nyilván, míg 2019-ben 2,2 milliót.

A szakértő megjegyezte, hogy a megtermelt nyerstej 80 százalékáét dolgozzák fel a kisebb és nagyobb lengyel üzemek. Az országban 2018-ban 163 feldolgozó működött, tavaly már csak 158. A négy legnagyobb szövetkezet pedig a feldolgozói piac 41 százalékát uralja. Dorota Smigielska kiemelte, hogy Lengyelország önellátottsága 120 százalékos, azaz teljes egészében ellátják tejjel, tejtermékekkel a hazai fogyasztói piacot, a megmaradó 20 százaléknyi mennyiséget főleg az EU-országokba exportálják, de visznek lengyel termékeket Kínába és Egyiptomba is. A következő évek kihívásai közé sorolta a termeléssel felhagyó gazdák számának csökkentését, illetve a generációváltás elősegítését, a környezetvédelmi követelményeknek megfelelő termelést, az élénk hazai fogyasztás fenntartását, valamint új exportpiacok felderítését.



(nak.hu/RF) (fotó: Tej Terméktanács)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám