`

2019 elejétől több termék is népegészségügyi termékadó (neta) körébe tartozik már.


Január 1-től általánosan 20 százalékkal emelkedik a népegészségügyi termékadó (neta) az egészségi kockázatot jelentő ételek és italok esetében, emellett az adóköteles italok körébe tartoznak újévtől a gyümölcspárlat, a pálinka és a gyógynövényes italok is. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint január 1-től nő az üdítőital, a szörp, a taurint tartalmazó és nem tartalmazó energiaital, a cukrozott kakaópor, az előrecsomagolt cukrozott készítmény, a sós snack, az ételízesítő, az ízesített sör, az alkoholos frissítő és a gyümölcsíz adómértéke.

Az elfogadott jogszabály-módosítással az üdítőitalok adómértéke literenként 7 forintról 15 forintra nő. Ennek indoka többek között az, hogy az üdítőitalok adója jobban igazodjék a literenként 200 forintos, a módosítás eredményként pedig 240 forinttal adózó szörpök, sűrítmények mértékéhez.

Az egyik legújabb hatásvizsgálat szerint a termékadóból származó összes bevétel csupán 9 százaléka ered az adóköteles üdítőitalok után fizetendő netából, ezzel szemben az adóköteles termékek kereskedelmi összforgalmából az adóköteles üdítőitalok mennyiségi részesedése a legnagyobb, 65 százalékot tesz ki.

A termékadó szorosan kapcsolódik a kormány adópolitikájához és illeszkedik a kormányzati népegészségügyi törekvésekhez is. Az elmúlt évek adópolitikai reformjainál törekedtek az adóterhelés eltolására a jövedelmeket terhelő adók felől a fogyasztási-forgalmi és káros externáliákat terhelő adók irányába. A neta egyik célja az egészségi kockázatot jelentő termékek körének szűkítése, fogyasztásuk és előállításuk visszaszorítása és az élelmiszerpiac kínálatának kedvező irányba mozdítása.


(PM)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám