`

Három ormánsági település összefogásával valósult meg az a közfoglalkoztatási mintaprogram, amelynek keretében vágóhíd, húsfeldolgozó-üzem és sertéstelep létesült. Továbbá a Belügyminisztérium a közfoglalkoztatási programok bázisán gazdaságélénkítési programot dolgozott ki.


A félmilliárdos, 420 millió forintos belügyminisztériumi támogatással megvalósuló mintaprogram segítségével az ormánsági Drávacsehiben vágóhíd és húsfeldolgozó-üzem, Szaporcán egy ezer sertés tartására alkalmas telep, keverőegység és kocaszállás létesült, tizenkilenc új munkahely jött létre.     Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért és vízügyért felelős helyettes államtitkára a húsüzem átadóján arról szólt, hogy a háztáji sertéstartás újjáélesztését, a gasztronómiai hagyományok ápolását és munkahelyteremtést szolgáló program azt mutatja, hogy „a közfoglalkoztatás értéket teremt". Megjegyezte, a közfoglalkoztatásban 2016-ban még 223 ezren vettek részt, az idén júliusban pedig már csak 103 ezren, a csökkenés arra utal, hogy a rendszerben lévők elsődleges munkaerőpiacra juttatásával kapcsolatos kormányzati szándék megvalósult.

Hoffmann Imre vélekedése szerint település- és vidékfejlesztést foglalt és foglal magában, az ország valamennyi hátrányos térségében értékteremtő folyamatokat indított el, a helyben történő elsődleges munkaerőpiacon való munkahelyteremtést szolgálta és szolgálja a közfoglalkoztatási program. Elmondta, a kormány 2018-ban 225 milliárd, 2019-ben pedig 180 milliárd forintot biztosított erre. Kiemelte: Drávacsehi hosszú évek óta példamutató módon vesz részt a rendszerben 20-30 fővel a többi között a sertéstartás és takarmányozás területén, most pedig már a sertéshús feldolgozását is végzi. A két másik település bekapcsolódásával emellett kialakult a térségben a teljes feldolgozási lánc is.

Hoffmann Imre bejelentette: a Belügyminisztérium a közfoglalkoztatási programok bázisán gazdaságélénkítési programot dolgozott ki.
– Ez a Magyarország eltérő fejlettségű térségei közötti egyenlőtlenségeket hivatott csökkenteni. Összesen 445 települést érint az intézkedés, idén pilot programként már 50 településen indul meg a közfoglalkoztatás során létrehozott termelői kapacitás továbbfejlesztése – fogalmazott.  – Emellett a tárca a felzárkózó települések programját is elindította. Ennek során a társadalmi hátrányok kiküszöbölését, a szociális ellátás bővítését szolgálva 300 települést céloztunk meg, közülük 33-ban idén el is indulnak az intézkedések.

Bognár Lajos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára hangoztatta: ha a főváros adja az ország szívét, akkor „a magyar vidék szolgálja az ország vérét, vérkeringését". Aláhúzta: a három apró ormánsági település összefogásaként megvalósuló fejlesztés képes „hitet, büszkeséget, megélhetést adni" Bőköz, azaz a térség lakóinak.
– Ha a kis- és közepes vállalkozások megtalálják a növekedés lehetőségeit, az a vidék népességmegtartó képességét erősíti és ösztönzőleg hat az agrárgazdaságban egyre sürgetőbbé váló nemzedékváltásra is – hívta fel a figyelmet.  

Mint mondta, a kormány számos intézkedéssel igyekszik piaci versenyelőnyt teremteni a kiváló minőségű hazai, helyi élelmiszerek számára és többek között ennek köszönhetően növekedett hazánkban háromszorosára a regisztrált kistermelők száma 2010 óta.  Bognár Lajos úgy vélekedett, a három ormánsági község közös megoldást talált közös bajaira, az előállított magas minőségű feldolgozott hústermékek ugyanis a piacon magasabb áron, jobb alkupozícióval értékesíthetők. Ez arra ösztönzi a községek lakóit, tette hozzá, hogy élesszék fel újra a házi állattartást.

A Drávacsehi, Tésenfa és Szaporca összefogásával létrejött mintaprogram keretében már folyik a hústermékek előállítása. Mint azt Németh Tamás, Drávacsehi polgármestere az átadón elmondta, a csemegéikkel már részt vettek az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron (OMÉK), két termékük pedig díjat nyert a SPAR Hungaricool versenyen. Ez utóbbinak köszönhetően a „Bőközi legendás" márkanevet viselő termékeik jövő év márciusától elérhetőek lesznek 34 hazai Interspar áruházban.

 


Nagy lehetőség

Magyarország és Brazília gazdasági együttműködésének fejlesztése nagy lehetőség előtt áll – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Sao Paulóban tartott brazil-magyar üzleti fórumon kedden. Jelentős sikernek nevezte, hogy egy magyar vállalat szállíthatja a teljes brazíliai McDonald's hálózat sajttermékeit. Hangsúlyozta, hogy azok az ágazatok, amelyek kihívásokkal szembesülhetnek, például a baromfi- vagy a méztermelők, számíthatnak a magyar kormány segítségére, és biztonsági alapot hoztak létre a számukra.
– Magyarország érdekelt abban, hogy a Dél-amerikai Közös Piac, a Mercosur és az EU közötti szabadkereskedelmi  megállapodás minél előbb életbe lépjen, tekintettel arra, hogy az számos magyar vállalat előtt nyitja meg a dél-amerikai exportlehetőségeket – hangoztatta a miniszter.




(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám