Tagsági tudnivalók

 

Az őstermelői igazolvány ügyintézése során az ügyfeleknek több, a saját gazdaságukra vonatkozó adatról kell nyilatkozatot tenniük, ami időigényes folyamat. Ennek megkönnyítése, illetve gyorsítása érdekében a NAK több előre kitölthető excel táblázattal segíti a gazdálkodókat. A táblázat kitöltése valamennyi, több földterületen, illetve helyrajzi számon, gazdálkodó, illetve többféle termék előállításában, értékesítésében érintett őstermelő számára javasolt. (2016 elején közzétettünk már táblázatokat, ezek módosultak, illetve egészültek ki.)
Az őstermelők az általuk előre kitöltött táblázatot a falugazdásszal egyeztetett módon (pl. e-mailen, USB-csatlakozóval ellátott adathordozón) adhatják át. A táblázat kitöltésével a falugazdász egy gombnyomással rögzítheti az adatokat a nyilvántartásban, ezért jelentősen csökken az ügyintézési idő, amely nagyobb gazdaságok estén akár fél-egy órával is rövidebb lehet.
Az alábbi táblázatok már előre meghatározott ellenőrzéseket tartalmaznak. Ez teszi lehetővé, hogy hiba nélkül betölthetővé váljanak, ezért kérjük, hogy csak ezeket használják.
A táblázatok kizárólag „xlsx” kiterjesztésű formátumban tölthetők be.


A táblázatok elérhetőségei:

·    Az egyes tárgyévre vonatkozó az ügyfél által használt földterületekre spreadsheet vonatkozó adatok (80 KB)
·    A kérelemben szereplő, termeszteni kívánt és termesztett kultúrák, fajok és a termékfeldolgozásra spreadsheet vonatkozó adatok (11 KB)
·    Az állattartásra alkalmas épületekre vonatkozó alábbi, épületenként spreadsheet megadott adatok (10 KB)
·    A kérelemben szereplő főbb fajok az állattartásban és a feldolgozott állati termékek spreadsheet adatai (49 KB)
·    Vadon gyűjthető termékek körére spreadsheet vonatkozó adatok (10 KB)


Amennyiben az Ön számítógépén nem támogatott a „xlsx” formátum, úgy kérjük az alábbi táblázato(ka)t használja, amelye(ke)t a falugazdász átalakít a szükséges formátumára.
·    Az egyes tárgyévre vonatkozó az ügyfél által használt földterületekre spreadsheet vonatkozó adatok (237 KB)
·    A kérelemben szereplő, termeszteni kívánt és termesztett kultúrák, fajok és a termékfeldolgozásra spreadsheet vonatkozó adatok (29 KB)
·    Az állattartásra alkalmas épületekre vonatkozó alábbi, épületenként spreadsheet megadott adatok (28 KB)
·    A kérelemben szereplő főbb fajok az állattartásban és a feldolgozott állati termékek spreadsheet adatai (28 KB)
·    Vadon gyűjthető termékek körére spreadsheet vonatkozó adatok (27 KB)


A táblázatok kitöltéséhez az alábbi útmutatók nyújtanak segítséget.
·    Az egyes tárgyévre vonatkozó az ügyfél által használt földterületekre pdf vonatkozó adatok (210 KB)
·    A kérelemben szereplő, termeszteni kívánt és termesztett kultúrák, fajok és a termékfeldolgozásra pdf vonatkozó adatok (140 KB)
·    Az állattartásra alkalmas épületekre vonatkozó alábbi, épületenként pdf megadott adatok (211 KB)
·    A kérelemben szereplő főbb fajok az állattartásban és a feldolgozott állati termékek pdf adatai (209 KB)
·    Vadon gyűjthető termékek körére pdf vonatkozó adatok (199 KB)


Az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos ügyintézés, azaz az igazolvány kiadása, érvényesítése, módosítása, cseréje és bevonása továbbra is a bejelentett, érvényes lakcímkártyával igazolt állandó lakóhely, illetve tartózkodási hely szerint illetékes falugazdásznál kérelmezhető.

Az őstermelői igazolvány kérelmezésével kapcsolatban további információk  pdf itt (272 KB) találhatók.

(NAK)

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

 
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám