Sajtóközlemények

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre az ÖKO Expo Kiállítás és Konferencia, melynek Hajdúnánás–Kendereskert ad otthont, 2023. szeptember 8-9-én. A kiállítás fő célja, hogy az ökológiai gazdálkodásban érintett valamennyi szereplő – termelők, feldolgozók, kereskedők, szolgáltatók, tudományos szakemberek, szaktanácsadók – számára megjelenési, találkozási és tudásátadási lehetőséget biztosítson. Idén a rendezvény egyik kiemelt eleme lesz a gyakorlati gép- és fajtabemutató.

Az – immáron negyedszer megrendezésre kerülő – ÖKO Expo Kiállítás és Konferencia a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület és stratégiai partnereik közös szervezésében jön létre. A kiállítás mindkét napján szakmai programok széles választéka várja
az ökológiai gazdálkodásban érdekelt, abban elkötelezett gazdálkodókat.

A rendezvény szervezői számára mindig is fontos volt, hogy a napjainkban elérhető tudást, technológiákat a gyakorlatban is megismerhessék az érdeklődő szakemberek; ennek érdekében demonstrációs terület – melynek előkészítése javában zajlik – is rendelkezésre áll majd. Ezen az ökológiai gazdálkodásban használható legmodernebb eszközök kerülnek bemutatásra, a klasszikus gyomfésűk, küllőskapák, kultivátorok mellett több autonóm robot is. A demóterület nem csak a programban jelölt időpontokban, hanem a kiállítás két napja alatt folyamatosan várja az érdeklődőket.

A zöldtrágyázás, illetve a takarónövényekkel kapcsolatos kérdések egyre inkább foglalkoztatják a gazdálkodókat, hiszen a talajra és növényre gyakorolt jótékony hatása mellett az uniós Közös Agrárpolitika idéntől életbe lépett új támogatási rendszere is hangsúlyt fektet a témára. Több mint 20 fajta többkomponensű keveréket tekinthetnek meg a résztvevők az expón, és természetesen kapnak hozzájuk kapcsolódó szaktanácsadást.

Akik ebben a szellemiségben tevékenykednek, tudják, hogy az ökológiai gazdálkodás olyan gazdálkodási és élelmiszer-előállító rendszer, amely korlátozza a szintetikus növényvédő szerek, műtrágyák, valamint a mesterséges hozamfokozók használatát. Mindemellett kiemelten figyel a korszerű állatjóléti elvárásokra, a természeti környezet megóvására és a fenntarthatóságra.
Az elmúlt években hazánkban jelentősen nőtt az ökológiai művelésbe vont ellenőrzött terület és az ökológiai gazdálkodást folytató gazdaságok száma. Míg a '90-es évek elején 8000 hektáron termeltek biotermékeket, addig a 2000-es években az ökológiai gazdálkodásba bevont terület több mint 147 000 hektárra növekedett. Majd 2012 és 2019 között több mint kétszeresére (132%-kal), 5,71%-ra emelkedett a hazai ökológiai ellenőrzés alá tartozó területek részaránya, ezzel Magyarország érte el a harmadik legnagyobb léptékű fejlődést az uniós tagállamok közül. Tavaly hazánkban mintegy 300 ezer hektáron folytattak ellenőrzött ökológiai gazdálkodást, aminek szerepe egyre fontosabbá válik a jövőben. Ezen adatok is jól mutatják az ökológiai gazdálkodás jelentőségét, ahogy az önfenntartásét is, valamint a környezeti fenntarthatóság fontosságát a hazai mezőgazdaságban.

 

A rendezvényre a belépés ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött, amire
a https://www.nak.hu/okoexpo oldalon van lehetőség.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám