TAGDÍJMEGÁLLAPÍTÁS – KÖNYVELŐKNEK, ADÓSZAKÉRTŐKNEK, ADÓTANÁCSADÓKNAK ÉS KÖNYVVIZSGÁLÓKNAK

A NAK 2020. szeptember 3-i küldöttgyűlésén módosította az alapszabályát. Ennek keretében egyszerűsítette a tagdíjbevallási, -fizetési folyamatokat, idéntől a kamara elkészíti tagjai tagdíjbevallását. Az adminisztráció csökkentése érdekében a tagok a könyvelőjüket/könyvvizsgálójukat is meghatalmazhatják, ők is elvégezhetik a tagdíj elfogadását, korrekcióját. A küldöttgyűlés határozata szerint a tagdíjbevallási és -fizetési időszak 2020. október 1-31. közt lesz.


A köztestület megszüntette a – számos tagja, valamint könyvelők, könyvvizsgálók által korábban kifogásolt, bonyolult rendszerű – tagdíj-önbevallást, és a tagok számára megállapítja a fizetendő tagdíjat, a rendelkezésre álló hivatalos adatok alapján. Hasonlóan működik ez, mint a NAV által évente elkészített SZJA-bevallás, tehát a kamarai tagnak (illetve a tag által megbízott könyvelőnek, könyvvizsgálónak) csak akkor kell foglalkoznia a bevallással, ha nem ért egyet vele, vagy jogosult további tagdíjkedvezményre, amit igénybe szeretne venni.

A NAK által megállapított tagdíjat, elkészített tagdíjbevallást a kamarai tag, illetve az általa megbízott könyvelő, könyvvizsgáló október 1-jétől tekintheti meg a www.nak.hu oldal e-Iroda felületére belépve. Az adminisztráció csökkentése érdekében a tagok a könyvelőjüket/könyvvizsgálójukat is meghatalmazhatják, ők is elvégezhetik a tagdíj elfogadását, korrekcióját. (A könyvelők/könyvvizsgálók részletes információkat itt érhetnek el, illetve tudnak regisztrálni: https://www.nak.hu/kv . Felhívjuk a figyelmet arra, hogy csak valós könyvviteli, könyvvizsgálói szolgáltatást nyújtó cégek, egyéni vállalkozók regisztrációjára van mód, és az összeférhetetlenségi szabályok miatt a tagdíjbevallásra kötelezett vállalkozás alkalmazottjainak regisztrációjára nincs lehetőség.) Ugyancsak ezen az oldalon további, a könyvelők, könyvvizsgálók munkáját segítő információk érhetőek el. Belépést követően az e-Iroda felületen a korábban kezelt bevallások is visszakereshetőek, valamint egy könyvelő, könyvvizsgáló több ügyfelének a bevallását is tudja kezelni az oldalon.

Mindemellett a kamara idéntől lehetővé teszi a bankkártyás tagdíjfizetést, ezzel a személyes kontaktusok száma is csökken. Lehetőség van részletfizetés kérésére is; továbbá az induló vállalkozásokat segíti a NAK azzal, hogy azok nem csak az első, hanem az első két évben fix tagdíjat fizetnek. A tagdíjalap-kedvezmények igazolási módját is egyszerűsítette a kamara: 50 millió forint árbevételig a könyvelő is igazolhatja azt, csak e felett van szükség könyvvizsgálóra. Termelői szervezetre/csoportra vonatkozó kedvezmény igazolása esetében ez az összeghatár 300 millió forint. A könyvvizsgálóknak és a könyvelőknek nem minden esetben szükséges papír alapon vagy elektronikusan hitelesített dokumentumban kiállítaniuk a szükséges igazolást. A tagdíj megállapítása a két évvel korábbi árbevétel alapján történik. A 2020. évi tagdíj megfizetésének határideje 2020. október 31.

Ügyfélszolgálatunk készséggel áll tagjaink illetve a velük együttműködő könyvelő, könyvvizsgáló szakemberek rendelkezésére: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; belföldről ingyenesen hívható zöld szám: +36 80 900 365


(NAK)

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám