Országos hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Kamara Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatósága idén októberben Kaposváron és Szegeden, novemberben Miskolcon és Dunaharasztiban információs rendezvényeket tart, amelyekkel a helyi gazdaságfejlesztést kívánja segíteni.


„Kötelességünk, hogy az eredményes gazdálkodáshoz szükséges döntések meghozatalához nélkülözhetetlen naprakész piaci információkat, ismereteket eljuttassuk tagjainkhoz. A tudásalapú segítségnyújtást a kamara működésén belül is a középpontba helyezzük.” – tartalmazza a NAK küldetésnyilatkozata. Ennek szellemében a NAK Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatósága a Kislépték Egyesület segítségével helyi gazdaságfejlesztő információs rendezvényeket szervez októberben.

Az első eseményre 2019. október 15-én, Kaposváron „Kistermelők nagy tervekkel” címmel kerül sor, melyre olyan kistermelőket, őstermelőket várunk, akik jobban belelátnának a szabályozási kérdésekbe, innovatív ötletekkel szeretnék fejleszteni gazdaságukat vagy belelesnének más, már jól működő gazdaság gyakorlati működésébe.

Az „Élelmiszer-higiéniai gyakorlat a kisüzemi termelésben” című rendezvényünkre október 29-én, Szegedre várunk minden érdeklődőt. A fórum lehetőséget ad megismerni a higiéniai követelményeket, válaszokat nyújt az aktuálisan felmerülő kérdésekre, illetve betekintést enged egy példagazdaság mindennapjaiba.

November 7-én, Miskolcon az „Alternatív lehetőségek vidéken – falusi turizmus és a szociális farm, mint diverzifikációs megoldás” című rendezvény középpontjában a gazdálkodók több lábon állását segítő, ösztönző előadásokat hallgathatunk, illetve az előzőekhez hasonlóan példamutató szervezetekkel ismerkedhetünk, láthatunk bele gyakorlati működésükbe.

Dunaharaszti ad otthont a november 26-ai, „Közétkeztetésben rejlő lehetőségek” című rendezvénynek. Ezen eseményen a jogi keretek megismerése után a helyi termelők közétkeztetésbe történő bekapcsolásának lehetőségeire, helyzetére fektetjük a hangsúlyt, illetve megismerhetjük a már működő példákat is, akik az egészséges étkeztetés mellett az élelmiszerpazarlás ellen is harcolnak.

Szaktanácsadóknak kreditpontot érő rendezvények is egyben. A rendezvényeken való részvétel ingyenes, ám regisztrációhoz kötött, mely a csatolt meghívókban megtalálható linken lehetséges.

Kistermelők nagy tervekkel, Kaposvár

Élelmiszerhigiéniai gyakorlat a kisüzemi termelésben

Alternatív lehetőségek vidéken – falusi turizmus és a szociális farm, mint diverzifikációs megoldás, Miskolc

Közétkeztetésben rejlő lehetőségek, Dunaharaszti

 

(nak.hu)






 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám