Vármegyei hírek

Felújítják a győri Hermann Ottó utcai vásárcsarnokot, valamint az ahhoz csatlakozó parkolót és zöldterületet. A munkák – melyek összköltsége kétmilliárd forint – ma kezdődtek, szeptember elején ideiglenes piac nyílik.

– A győriek számára nagyon fontos helyszínről van szó, hiszen sokan szerzik be itt a friss és egészséges termékeket, azonban a területen komoly problémát okoz a közlekedés és a parkolás is – mondta el Borkai Zsolt. A polgármester hangsúlyozta, a pályázati forrás segítségével a program ezekre a problémákra is komplex megoldást nyújt azon túl, hogy korszerű, az árusok és a vásárlók igényeit kielégítő, modern csarnok jön létre.

A fejlesztés nyomán korszerű, akadálymentesített, az árusok és a vásárlók igényeit egyaránt kielégítő csarnok jön létre, tágasabb terekkel. A vásárcsarnok jelenlegi szerkezete megmarad, de az új létesítmény nagyobb, tágasabb helyet kínál majd a látogatóknak, akiket lift és mozgólépcső is kiszolgál majd. A szomszédos, mintegy háromszáz férőhelyes parkolóból a vásárlók közvetlenül tudják majd megközelíteni az épületet.

Megújul a közeli Malom-liget, az Ady-domb és a vásárcsarnok előtti tér is, új köztéri bútorokat, berendezéseket helyeznek ki, felújítják a locsolóhálózatot, és új zöldövezetet is létrehoznak. A munkaterület hétfő reggeli átadásával mintegy 130 parkolóhely megszűnik, de a "Matáv-játszótér" helyén ideiglenesen murvás parkolóhelyeket alakítanak ki.

Augusztusban bezárják a csarnok melletti büfésor árusítóhelyeit, a vásárcsarnokot szeptember 1-je és 10-e között fogják kiüríteni. Az ideiglenes piac a tervek szerint szeptember elején nyílik meg, egy nagy sátorral, hat faházzal, 37 konténerrel és 96 őstermelői asztallal.    

Az önkormányzat a Zöld város kialakítása Győrben című projekt keretében, a tulajdonában lévő Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt.-vel konzorciumban valósítja meg a fejlesztést, amelyre a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyertek el százszázalékos támogatást.

 

(nak.hu/MTI; fotó: Győri vásárcsarnok rajongóinak facebook-oldala)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám