Vármegyei hírek

Hagyományőrző napot tartottak a Hajdú-Bihar megyei Szerepen, amelynek keretében a Magyarok Kenyere program első megyei búzagyűjtő napja is lezajlott. Kezdésként több mint két tonna búzafelajánlás érkezett.

 


A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Hajdú-Bihar megyei szervezete a július 23-i Szerepi Hagyományőrző Aratónapon kezdte meg a Magyarok Kenyere program megyei búzagyűjtési akcióját.
Az előző évben 113 hajdú-bihari gazda összesen 32 tonna búzaadománnyal járult hozzá a program sikeréhez, mellyel a megyék sorrendjében a harmadik helyen végeztek.
– A cél idén sem lehet más, mint minél több búzát gyűjteni a rászorulók számára, ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy ez nem verseny. Aki egy zsák búzával járul hozzá, az is ugyanolyan megbecsült tagja a Magyarok Kenyere programnak, mint aki többet ad – nyilatkozta Szabó Sándor, a NAK megyei elnöke (képen balra).
Az első gyűjtőnapon már több mint két tonna búzafelajánlás érkezett, néhányan jelentős mennyiséget hoztak Szerepre.
– Tavaly 15 mázsát ajánlottunk föl a két fiam és jómagam, az idén pedig 20 mázsát már a rendezvény kezdetén átnyújtottunk – mondta Bíró László püspökladányi gazda.


A búzagyűjtési időszak Hajdú-Bihar megyében július 23-tól augusztus 19-ig tart, a gazdák búzaadományait pedig az alábbi gyűjtőpontok fogadják:
Téglási Magtár Szövetkezet – Téglás, Külterület 09/1. hrsz. (kapcsolattartó: Szabó László, 20/410-8052)
Püspökladány, Dóra major 0194/111. hrsz. (kapcsolattartók: Faragó Edit, 70/453-5313, 54/715-001; Szabó Zsolt, 70/453-5312)
Hajdú Gabona ZRt. biharkeresztesi szárítója – Biharkeresztes, Bojti út (kapcsolattartók: Baljer Ferenc, 30/455-9324; raktártelep; ifj. Lakatos Zoltán, 30/292-0198, 52/505-127; központ)


Az aratónap megnyitója után az eseményre kilátogatók részt vehettek aratási bemutatón, aratóversenyen, különböző vetélkedőkön, valamint csikósbemutatón. A gazdag programválasztékon túl tombolasorsolás és koncert is színesítette a rendezvényt.

Az aratóverseny egyik résztvevője



(NAK) (fotó: NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám