Vármegyei hírek

A megyei növénytermesztés helyzete is terítékre került a NAK Békés megyei szervezetének június 29-i, hétfői, békéscsabai félévértékelőjén.


Dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke kiemelte, a szárazság az őszi és a tavaszi vetésű növényeknél is gondot jelentett. Az ősziek a csapadékhiány miatt nem tudták felvenni a vízben oldódó tápanyagokat. Így nem csoda, hogy kevés a szem a kalászokban, vékony a gabonák szára. A tavasziaknál a kukoricát és a napraforgót lényegében porba vetették a gazdálkodók. Ezen növények fejlődésének viszont jól jött a május végétől beállt esős idő.
– A kamara megyei vezetése a járványhelyzet idején is olyan kezdeményezéseket tett, melyek megvalósulása segítette a termelőket – hangsúlyozta dr. Kulcsár László. – Április 2-án létrejött az agrárkoordinációs munkacsoportunk. Ennek javaslatára többek között a magyar-román határon Battonyánál és Méhkeréknél lehetővé tették az emberek és gépek átjárását a földek megművelése, a munkaerő biztosítása érdekében. Újranyitottak bezárt piacok a megyében, és itt a gazdák értékesíthették beérett portékájukat. Az „Én is hazait vásárolok” című kamarai kampányban is aktívan részt vettünk. Emellett a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségével, azon belül Prohászka Béla alelnökkel közösen léptünk abban, hogy a megtermelt árut helyben felhasználják, például a közétkeztetésben.

A NAK megyei elnöke kitért arra, a járvány időszakára esett az egységes kérelmek benyújtásának időszaka. Országosan a falugazdász-hálózatok közül a Békés megyei nyújtotta be a legnagyobb területre a támogatási igényt. Földbizottsági jogkörben az idei év első felében havi 245 szerződést véleményeztek a megyei kamaránál, tavaly ugyanebben az időszakban ez a szám 234 volt.

A Magyarok Kenyere Programban a MAGOSZ-szal közösen a búzagyűjtőpontokat kijelölték a megyében, mégpedig Orosházán, Kondoroson, Dévaványán és Dombegyházon. A múlt évben Békésben 140 adományozó 42 tonna búzát ajánlott fel. A lisztet rászorulók között osztották szét.

Dr. Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója hangsúlyozta, a tavalyi egységes kérelmek kifizetése éppen ma zárul le, 38,6 milliárd forintot kaptak összesen a megyei igénylők. A főigazgató szólt arról, hogy a parlagfű ellen a földhasználóknak a korábbiaktól eltérően egész évben védekezniük kell, és az ellenőrzések július elsején elkezdődnek. Az időjárás sok növénynek nem kedvezett, de a gyomoknak igen, így például most várható a parlagfű nagyarányú berobbanása.


(forrás: beol.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám