Vármegyei hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ma avatta fel megújult szekszárdi falugazdász-irodáját, ami a térség gazdálkodóinak tevékenységét segíti. Az új irodát Vendégh Edit a kamara megyei elnöke, Kővári László, a kamara megyei alelnöke és Ács Rezső polgármester adta át.


A NAK gazdatámogató hálózata számos téren segíti a tagságot. A falugazdászok többek közt gyűjtik a termésbecsléshez, állapotminősítéshez szükséges adatokat, segítenek az időjárási káresemények felmérésében, igazolásokat állítanak ki. Emellett egyebek közt ingyenesen végzik az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos ügyintézést – ezzel eddig mintegy egymilliárd forintot spórolva meg az ország gazdálkodóinak. Továbbá a kamara több mint 600 fős kamarai falugazdász-hálózatának aktív közreműködésével 2014 óta több mint 1000 milliárd forint támogatáshoz jutottak hozzá a gazdálkodók. A kamara célja az is, hogy még inkább segítse a gazdák adminisztrációhoz, bürokráciához kötődő problémáinak megoldását; biztosítsa, hogy csak a termeléssel illetve az értékesítéssel kelljen foglalkozniuk.

További cél az is, hogy a falugazdászok igényes környezetben tudják fogadni a kamarai tagokat. Ez a vállalás valósult meg Tolna megyében ma, a szekszárdi falugazdász-iroda átadásával.
– Tolna megyében több mint 10 ezer kamarai tag, ebből szekszárdi járásban 2400 tagunk van. A megye termelőinek közel háromnegyedét segítik a falugazdászaink. Idén a megyei 5324 darab egységes kérelemből 3849 darab kamarai segítséggel lett beadva. Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy betölthetünk egy összekötő szerepet a gazdálkodók és a szakigazgatási munkát végző szakemberek között – mondta az átadón Vendégh Edit, a kamara megyei szervezetének elnöke.  – Szerencsére olyan szakember gárdával rendelkezünk, akik nagyon lelkiismeretesen végzik a munkájukat. A gazdák bizalma töretlen a falugazdászok felé, ami azt bizonyítja, hogy erre a tanácsadó jellegű munkára szükség van. Mi nem ügyfélként, hanem gazdatársként tekintünk a gazdálkodókra. Ez egy szép és méltó környezet lesz a gazdatársak fogadására, és megfelelő környezet a kollégák a szakmai munkavégzéséhez.

– Példaértékű együttműködés és nagyon jó a munkakapcsolat alakult ki az elmúlt évtizedekben az agrárgazdasági kamara és Szekszárd városa közt. A kamara munkatársai példás munkát végeznek, azt kívánom, hogy a jövőben is megmaradjon ez a magas színvonal, immár egy megújult helyen, ami az ide látogatóknak és az itt dolgozóknak is igényes körülményeket biztosít – tette hozzá Ács Rezső polgármester.


(nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám