Sajtóközlemények

Idén minden eddiginél szélesebb körben, a Kárpát-medence teljes magyar gazdatársadalmát bevonva szervezi meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a MAGOSZ a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programot. A jótékonysági kezdeményezés célja, hogy a Kárpát-medence segítőkész magyar gazdái búzájuk egy részét nemzeti összefogással a határon innen és túl élő, rászoruló magyar gyermekek ellátására adományozzák.

A program támogatottsága évről évre növekszik, az adományozók száma pedig tavaly minden eddigi rekordot megdöntött: a 19 magyarországi megyéből és a 12 határon túli régióból 5019 személy adományozott, a határon túli adományozók száma pedig jelentősen meghaladta a 2000 főt. Szintén örömteli dolog, hogy az összegyűjtött búzaadomány mennyisége már második éve lépte túl a 600 tonnát, amely 80 000 rászoruló gyermek részére biztosít magyar kenyeret. A felajánlott búzából készült liszt nagy részét minden évben a program kiemelt kedvezményezettjei kapják, de a korábbi évekhez hasonlóan újabb karitatív szervezetek is csatlakozhatnak.

A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programot 2019-ben minden eddiginél szélesebb körben, a Kárpát-medence teljes magyar gazdatársadalmát bevonva szervezi meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ). A NAK már megalakulása óta, 2013-tól a MAGOSZ-szal együttműködve szervezi a jótékonysági programot, ezen keresztül a közösségek és a rászorulók támogatását. A NAK eleinte stratégiai partnerként, 2015 óta pedig már főszervezőként vesz részt az egész éves rendezvénysorozaton. A Magyar Örökség díjas Program társadalmi bázisa az elmúlt években tovább erősödött, amit a felajánlók száma mellett egy másik dolog is bizonyít: a MAGOSZ átvette a Magyarok Kenyere Program lebonyolítási jogait, egyben a Magyarok Kenyere Alapítványt is, amelynek kuratóriumában mostantól határon túli személyek is helyet foglalnak.

„A világban és itt a Kárpát-medencében élő magyarság összetartozásának erősítését, támogatását számtalan program segíti. A Kárpát-medencében élő magyar gazdák összefogása révén a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program valamennyiünk számára a nemzeti összetartozásnak, az összefogásnak egy különleges módja. Büszke vagyok a magyar gazdatársadalomra, akik nélkül ez a nemes kezdeményezés ma nem lehetne az egész Kárpát-medencét átölelő jelentős nemzeti ügy. Köszönöm mindenkinek és kívánom, hogy idén a tavalyinál is több magyar gazdálkodó érezhesse át a jótékonykodás felemelő érzését” – mondta el Győrffy Balázs a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a program indító sajtótájékoztatója alkalmából. 

„A gazdaember jó cél érdekében örömmel adakozik lehetőségéhez mérten, hisz tudja, hogy ezáltal az elkövetkező nemzedékek számára is lehetőséget teremt annak érdekében, hogy megfelelő tudással felvértezve, szorgalommal és emberséggel szolgálják nemzetüket. Köszönet ezért minden adományozónak és mindenkinek, aki e nemes szándékok és törekvések megvalósításában közreműködött. A MAGOSZ és tagsága idén is mindent megad ahhoz, hogy sikeres legyen a program” – hangsúlyozta Jakab István, az Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

 
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám