Sajtóközlemények

Szebb településkép, könnyebb karbantartás, tervezhetőség és kedvezőbb árak – mindezt eredményezheti a hazai díszfaiskolák és az önkormányzatok szorosabb együttműködése.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara partnerszervezeteivel közösen „Gazdálkodjunk okosan a zöldfelületeinkkel!” címmel országos roadshow-t indított, amellyel az önkormányzatokat és a faiskolákat kívánja közelebb vinni egymáshoz.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete és a Magyar Díszfaiskolások Egyesülete valamint a Magyar Faápolók Egyesülete pozitív hazai és külföldi példák bemutatásával, szakmai tájékoztatással és a személyes találkozások elősegítésével is támogatja a faiskolák és a települési önkormányzatok jövőbeni szorosabb együttműködését. Ennek jegyében indítottak országos rendezvénysorozatot, melyre a települések vezetőit, a fejlesztések tervezőit és a termelőket hívják meg. Az első ilyen rendezvény 2018. december 13-án, Bükfürdőn volt, amit 2019-ben újabb állomások követnek, az ország több térségében.

A faiskolák évente mintegy 25 milliárd forint értékben állítanak elő árut a hazai piacra, hozzávetőlegesen fele-fele arányban a közületi illetve a magán vásárlók számára. Például a hazai faiskolák által termelt cserjék háromnegyede közterületekre kerül. Mint arra Ausztria, Németország példa, illetve számos magyar település is: mind a faiskolák, mind a kert- és parktervezők, mind a megrendelő önkormányzatok számára szükséges lenne a jobb előre tervezhetőség. Ezt hosszabb távú, a tervezett kiültetéseket több évvel megelőző termeltetési szerződésekkel lehetne segíteni. A szép közterületi környezet létesítése és fenntartása, szükséges esetben a megbetegedő vagy megsérülő növények pótlása is könnyebben és gazdaságosabban megoldható így.  Jelenleg a gyors projektátfutási idők miatt a kivitelezőknek sok esetben külföldről is kell behozni fákat, cserjéket – ami nagy növény-egészségügyi kockázatot hordoz magában (kártevők behozatala, allergének stb.). Valamint sokszor olyan növényeket telepítenek így, amik nem feltétlenül bírják hosszabb távon az itthoni klimatikus viszonyokat. Nagyobb, túlkoros fák szállítása pedig tetemes plusz költséggel is jár. A szakmabeliek célja, hogy a tervezés, az építés és a fenntartás közvetlenül kapcsolódjon a faiskolákhoz. A hazai termesztésű dísznövények kifejezett előnye, hogy a hazai körülményeknek megfelelő fajták, hazai közt nevelődnek és a magyarországi klimatikus viszonyokra optimalizáltak. Ezzel ellentétben a Hollandiából – óceáni klímából – vagy Dél-Európából érkező növények alapvetően más klimatikus viszonyokra alkalmasak.

A bükfürdői rendezvényen számos gyakorlati példát is bemutattak a pozitív együttműködésekre, így például a zalaegerszegi Vizsla parkot, illetve büki tapasztalatokat közterületi parkok, terek létesítéséről. A szakterületen mintaértékű Hévíz zöldterület-gazdálkodása, ezzel kapcsolatban a fürdőváros főkertészét is kérdezhették. Faiskolai előadásban ismertették az utcai fasorok létesítésének szempontjait, növényhasználatát, illetve ugyanezt a közterületi parkokra, terekre vonatkozóan. Szó volt a tervezésnél figyelembe veendő fenntarthatósági szempontokról, továbbá növényorvos adott tájékoztatást a közterületi tápanyag-utánpótlás szükségességéről. A résztvevők hallhattak a növények fejlesztési projektekhez előrendelésének előnyeiről, az utcai fasorok fenntartásáról.

 

A roadshow további időpontjairól és állomásairól a www.nak.hu portálon adunk majd tájékoztatást.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám