Sajtóközlemények

A március 8. Nőnap kapcsán ebben az évben is jelentős keresletre számítanak a hazai virágboltok és díszkertészek. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének közös körképe szerint a vágott virág helyett egyre többen választják a cserepes növényeket, amelyek a magyar dísznövénytermesztők munkájának eredményeként kerülnek a virágboltokba.

Idén is jelentős forgalomra számítanak a március 8. Nőnap előtt a hazai virágboltok és a kertészeti árudák. Míg korábban a legtöbben egy szál virággal, vagy egy egész csokorral köszöntötték e napon a hölgyeket, ma már egyre többen a cserepes virágok, vagy növények mellett teszik le a voksukat.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Díszkertészek Szakmaközi szervezetének közös piaci körképe szerint ebben az időszakban a tavaszi virágok a legkelendőbbek − a tulipán, a nárcisz, a jácint, krókusz és egyéb hajtatott hagymás növények −, amelyek a kedves gesztus mellett a tavasz hírvivőiként is díszeleghetnek az otthonokban. A vágott virágok többsége még mindig főként importból származik, a cserepes, hajtatott virágok pedig a hazai dísznövénytermesztők munkájának eredményeként kerülnek a virágboltokba. A tavaszi hajtatott hagymások mellett hazai kínálatból elérhető a koratavaszi évelő primula is, de népszerűek az egyéb cserepes virágos és levéldísznövények, a fokföldi ibolyától az azaleáig.

A növényházi dísznövénytermesztés 2024-ben az előző éves szintet érte el. Bár az elmúlt évben magasra ugrott infláció miatt az ágazat szereplői jelentős keresletvisszaesésre számítottak, ez azonban szerencsére nem következett be, a rekord infláció és az alacsony bérek ellenére egyelőre kis mértékű pozitív tendenciát mutat a kereslet. A termelőknek azonban így is számos nehézséggel kell megküzdeniük. A magas energiaköltségek miatt egyes ágazati szereplők arra kényszerülnek, hogy felhagyjanak az energiaigényes kultúrák termesztésével, holott a piaci igény nem indokolja ezt. A díszkertész ágazat is küzd a kiszámíthatatlan és tervezhetetlen idénymunkaerővel, így a gépesítés és a robotizáció bevezetése ebben az ágazatban is lassan létkérdéssé válik. A kertészeti termesztésben az ágazat területegységre vetítve a legnagyobb értéket termeli, a legmagasabb hozzáadott értékkel. A dísznövénytermesztés ráadásul jelentős szerepet játszik a klímaváltozás hatásainak mérséklésében, az élhető környezetünk kialakításában és fenntartásában nélkülözhetetlen szerepet játszik, így az agrár - mezőgazdaságban kiemelkedő jelentőséggel bír.

Lehetőség szerint válasszuk a helyi termelők és virágboltok, hazai előállítású dísznövényeit a Nemzetközi Nőnap alkalmából is.

 

NAK

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám